Liam Lawson nemrégiben visszatérhetett a Red Bull Racing ülésébe, miután Isack Hadjar csuklósérülést szenvedett. Az új-zélandi pilóta nagyszerűen teljesített az utóbbi időszakban, Zandvoortban a hetedik, Madridban pedig a hatodik helyen ért célba.
A versenyző korábban már megfordult a nagycsapatnál, ám 2025 elején mindössze két hétvége után visszaküldték őt a Racing Bullshoz. Akkor még Christian Horner vezette a csapatot, jelenleg viszont már a korábbi VCARB-főnök, Laurent Mekies áll az élen.
Lawson szerint a korábbi rövid lehetőség miatt nehéz összehasonlítani a két szakembert.
„Tavaly a szezon legelején mindössze két versenyt töltöttem itt, ezért nem rendelkezem túl sok információval arról, milyen volt akkor a csapat. Nem töltöttem elég időt a kötelékben ahhoz, hogy igazán megismerjem Christian Hornert. Laurent-nal viszont sokkal több időt tölthettem együtt a VCARB-nál, és most itt is vele dolgozom” – nyilatkozta a pilóta.
„A VCARB-nál kifejezetten jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, ami a mostani átmenetet is lényegesen megkönnyítette” – mondta Lawson, akinek szavait a RacingNews365 információi alapján idézzük.
Teljesen eltérő autók
A pilótát arról is megkérdezték, hogy a Red Bullnál szerzett tapasztalataiból tud-e bármit kamatoztatni a Racing Bullsnál. Az új-zélandi versenyző tisztázta, hogy a két autó felépítése és koncepciója között ég és föld a különbség.
„A két autó teljesen eltérő, így nem tudok semmi olyat átvinni a Racing Bullshoz, amire azt mondhatnám, hogy ezt kellene tennünk. A tervezési filozófiájuk ugyanis gyökeresen más.”
„Operatív szempontból azonban előfordulhatnak olyan dolgok, amelyeket az egyik csapat eltérően csinál, és ezekből mindkét oldal tanulhat. A VCARB bizonyos dolgokat nagyon jól csinál, más területeken pedig a Red Bull erős, ám a konstrukciók hasonlósága hiányában a pályán nyújtott viselkedésük nem hasonlítható össze” – magyarázta a pilóta.
