Isack Hadjar csuklósérülése miatt Liam Lawson ülhetett be a Red Bullba az Olasz Nagydíj első szabadedzésén. A francia pilóta a nyári szünetben szenvedett törést a bal csuklójában, emiatt már a zandvoorti hétvégét is kihagyta. Ugyan bízott a monzai visszatérésben, a szerdai orvosi ellenőrzésen nem kapott zöld utat, mivel a csuklója még nem bírta volna a terhelést a tempós jobbkanyarokban.
A 4. helyen zárta az első gyakorlást az új-zélandi versenyző, ám a köridők mögött komoly gondok lapultak. Lawson a lágy C5-ös Pirelli-abroncsokon futotta meg a 1:23,433-as idejét, miközben az élen végző Charles Leclerc a keményebb C4-es közepes gumikon volt gyorsabb nála. A pilóta a bevezető körök alatt folyamatosan az RB22 instabilitására panaszkodott a mérnökének.
A televíziós közvetítésben megszólaló Alex Jacques is megerősítette a pilóta nehézségeit a gyakorlás alatt. „Egy kis frissítés Liam Lawsonról. A rádión azt mondta, hogy az autó instabil, és az első szabadedzés során mindvégig ezt hajtogatta” – hangzott el a közvetítésben.
Váratlan gondok a hajtáslánccal
A nyilvánosan bejátszott üzeneteken túl más problémák is akadtak - számolt be róla az F1 Oversteer. Alex Brundle a be nem játszott rádióadásokat hallgatva felfedelte, hogy a versenyzőt leginkább a motor teljesítményleadása hátráltatta a monzai aszfaltcsíkon.
„Azért jöttem, hogy Liam Lawsonról beszéljek, akinek az instabilitási gondok mellett a motor teljesítményleadásával is meggyűlt a baja. Megemlítette, hogy egyelőre nem érti a Red Bull erőforrásának működését, és főként ezt nevezte meg a lassulás legfőbb okaként” – magyarázta Brundle.
Bár a Racing Bulls versenyzőjeként Lawson már tapasztalatot szerzett a Red Bull Powertrains erőforrásával a VCARB 03 volánja mögött, a Red Bull által használt beállítások mégis meglepetést okoztak számára. A milton keynes-i csapat mérnökei által alkalmazott konfiguráció a megszokottól eltérő vezethetőséget eredményezett a nagy tempójú pályán.
A csere miatt Júki Cunoda a Racing Bulls autójába ült be a hétvégére, miközben a Red Bull másik autóját a tartalékpilóta Ayumu Iwasa vezethette az első edzésen Max Verstappen helyett.
