|2026. 04. 29. 14:24
Rekordárak ide vagy oda, a madridi F1-es futam szinte teljesen megtelt.

6-700 eurós átlagár mellett is szinte minden jegy elkelt a madridi Forma–1-es hétvégére, pedig a futam még hónapokra van. Az új utcai pálya európai viszonylatban is rekordközeli árakkal dolgozik, ennek ellenére a kereslet egy pillanatra sem torpant meg.

A Diario Sport értesülése szerint a fővárosban, az IFEMA köré épülő „Madring” már több mint 90 ezer belépőt értékesített, miközben az átlagár megközelíti a 600 eurót. Ez jóval meghaladja a kontinensen megszokott szintet, mégis a jegyek 97 százaléka már gazdára talált.

97 százalék már elkelt

José Vicente de los Mozos, a pálya igazgatója igyekezett eloszlatni azokat az aggodalmakat is, amelyek a pályaépítés üteme körül merültek fel. A közösségi médiában terjedő fotók alapján többen késéstől tartanak, ő azonban határozottan állítja, hogy nem csúszik a projekt.

„A munkálatok jól haladnak, minden időben elkészül” – mondta, majd hozzátette, hogy az értékesítési adatok önmagukért beszélnek. „A meghirdetett jegyek 97 százaléka már elkelt.”

A roham nemcsak a spanyol rajongóknak köszönhető. A szervezők szerint a közel-keleti helyszínek iránt korábban érdeklődő nézők közül is sokan inkább Madridot választják, részben a térség geopolitikai feszültségei miatt. „Akik korábban a Közel-Keletre utaztak, most Madridba jönnének. Rendkívül magasak az elvárások” – fogalmazott a pályaigazgató.

A spanyol főváros több mint négy évtized után tér vissza a Forma–1 körforgásába, a szeptemberre tervezett verseny pedig már most az év egyik legjobban várt új helyszínének tűnik.

Hozzászólok