Motorsport.hu|2025. 10. 28. 19:32
A bikások tanácsadója, Helmut Marko elismerte, a Red Bullnál nem számítottak arra, hogy Max Verstappen felérhet a dobogóra a Mexikói Nagydíj során. Ő maga azonban másképp látta.

A holland versenyző a harmadik helyét főként az elképesztően sikerült második etapjának köszönheti, ahol lágy abroncsokon végig kiváló tempót diktált és néhány riválisát is sikerült megelőznie. Bár ő csupán egyszer cserélt kereket, de a kétszer kiállók egyáltalán nem jelentettek rá veszélyt, és a hajrában nagyon közel került ahhoz is, hogy elkapja Charles Leclerc-t.

Mindez remek eredmény annak fényében, hogy a hétvége korábbi részében arról beszélt, ezúttal nem működik ideálisan a Red Bullja. Ezt egyébként az időmérős ötödik helye is megerősíteni látszott. A verseny leintését követően Marko felfedte, hogy a csapaton belül lényegében „ő volt az egyetlen”, aki pozitívan tekintett Verstappen esélyeire.

„Tulajdonképpen én voltam az egyetlen, aki pozitívan gondolkodott a futam előtt. Senki sem akart velem fogadni. Senki sem hitte, hogy dobogósok lehetünk. Én azonban a futam reggelén megmondtam Maxnak, hogy legyen pozitív a hozzáállása. Aztán pedig láttuk, hogy mi lett belőle.”

Sokak mellett az osztrák szakembert is némileg meglepte az a tény, hogy Verstappen sebessége nem esett vissza a lágy gumis etapja során. „Max elképesztő etapot futott. Nagyon feszegette a határokat, de közben életben is tartotta az abroncsokat. Folyamatosan attól tartottam, hogy azok megadják magukat. Ő azonban többnyire végig 1:21,2-es köröket autózott, mindig fél másodpercen belüli tartományban mozgott. Verstappen persze már csak ilyen.”