A Kanadai Nagydíj előtt komoly aggodalomra ad okot a várható esős időjárás, az új erőforrások viselkedése ugyanis nagyrészt még ismeretlen a vizes aszfalton. Andrea Stella szerint a McLaren hátrányban lehet, mivel eddig egyáltalán nem volt lehetőségük ilyen körülmények között próbára tenni a jelenlegi szezontól használt motorokat.
A mezőnyből csupán néhány csapat rendelkezik releváns tapasztalattal erről a területről. A Ferrari és Lewis Hamilton például még áprilisban, egy fioranói Pirelli-teszten gyűjthetett adatokat az esős beállításokról, ami a wokingiak csapatfőnöke szerint egyértelmű előnyt jelent a riválisok számára.
„Az esős edzések szempontjából egyértelmű előnyben vannak azok a csapatok, amelyek már tesztelhettek ilyen körülmények között. Az erőforrás viselkedésével kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság, hiszen a száraz futamok utáni értékeléseken is folyamatosan a motorok maximális kihasználásáról beszélünk.”
„Vizes pályán a dolgok még jobban eltérnek attól, amit előzetesen várunk vagy szimulálunk. Az erőforrás tehát mindenképpen egy aggodalomra okot adó változó, így aki már tesztelt vele esőben, az valamivel többet tudhat” – fogalmazott a McLaren csapatfőnöke.
„A gumik szempontjából szintén nem világos, hogy a megfelelő működési ablakban lesznek-e, vagy kissé azon kívül esnek. Ezen a pályán nincsenek nagysebességű kanyarok, az aszfalt pedig az egyik legsimább a szezonban, emiatt nagyon nehéz felmelegíteni az abroncsokat. Ráadásul nem is állt rendelkezésünkre több edzés a hétvége során, hogy a Pirelli elvégezze a szükséges kalibrációkat.”
„Nincs túl sok tapasztalatunk az esőben, ezért rengeteg változót kell még felfedeznünk, a tesztelők előnye pedig vitathatatlan” – értékelt az olasz szakember.

