A hungaroringi javuló teljesítmény után várhatóan végleg „egy lomtárban" köt ki az a hátsó felfüggesztés-frissítés, amelyet a Mercedes eredetileg a májusi Emilia-Romagna Nagydíjra fejlesztett – jelentette ki Toto Wolff, miután a csapat Magyarországon visszatért a korábbi specifikációhoz.
Az ezüstnyilak versenyképességének javulását jól jelzi, hogy George Russell a harmadik helyen zárt a Magyar Nagydíjon, miután a hajrában megelőzte a nehézségekkel küzdő Charles Leclerc-t. A brit pilóta szerint az anti-lift tulajdonságokat javító, de „egyértelműen nem a várakozásoknak megfelelően teljesítő" hátsó felfüggesztés elhagyásával a Mercedes a montreali győzelmüket leszámítva az idei legerősebb versenytempóját mutatta be.
Nem azonnal vált egyértelművé, hogy problémák vannak a fejlesztéssel, hiszen először az imolai futamon használták május közepén, majd a Monaco-Barcelona tripla etap következő két versenyén bizonytalanságok miatt már nem került fel az autóra. Montrealban és az azt követő versenyeken ismét használták, ám mind Russell, mind Kimi Antonelli arról számolt be, hogy instabillá tette az autót és nehezebbé vált magabiztosan vezetni.
„Az imolai fejlesztéssel egy problémát próbáltunk megoldani, ami lehet, hogy sikerült is, de közben valami más belopózott az autóba" – magyarázta Wolff azt a folyamatot, amely végül a változtatás elvetéséhez vezetett. „Ez egy olyan instabilitás volt, amely gyakorlatilag minden magabiztosságot elvett a pilótáktól. Néhány verseny kellett, mire ezt kiderítettük, és persze a montreali győzelem is megtévesztett minket, hiszen azt gondolhattuk, hogy talán mégsem olyan rossz. Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy le kell venni, és miután leszereltük, az autó visszatért a stabil formához."
A magyarországi hétvégén az instabilitási problémák feltárását a Hungaroring sebességtartománya is elősegítette, ami azt jelenti, hogy a teljesítményjavulás valószínűleg nem egy „hamis pozitív" eredmény. A pilóták visszajelzései is azt sugallják, hogy a korábbi probléma megszűnt, ráadásul a Mercedes csak a hátsó felfüggesztést cserélte vissza a korábbi specifikációra a Hungaroringen, a közelmúlt frissítési programjának többi elemét megtartották.
Andrew Shovlin, a csapat pályamérnöki igazgatója a pénteki szabadedzések előtt elmagyarázta, hogy soha nem voltak teljesen meggyőződve a hátsó felfüggesztés-fejlesztés teljesítményéről. A pályajellemzők, körülmények és egyéb zavaró tényezők miatt azonban időbe telt, mire azonosították a problémákat és intézkedtek.
„Ez mindig is a radarunkon volt" – válaszolta Shovlin a The Race kérdésére azzal kapcsolatban, hogy mikor merültek fel az aggályok. „Az egyik kényelmetlen tény az volt, hogy Montrealban ez a fejlesztés volt az autón, ahol nagyon, nagyon jó hétvégénk volt. Az a pálya nagyon különbözik a legutóbbiaktól, de ha az elmúlt három versenyre [Red Bull Ring, Silverstone, Spa] visszatekintünk, a nagy sebességű teljesítményünk nem volt olyan jó, mint korábban. A pilóták a belépési stabilitás hiányáról beszéltek, és arról az általános érzésről, hogy nincs meg bennük az a bizalom az autóban, ami a hétvége elején volt."
A mérnökigazgató utalt arra is, hogy „a laboratóriumi munkánk során felmerült problémák miatt néhány teszteredmény jóval azután érkezett meg, hogy a pályán már használtuk az alkatrészt". Ez egy további tényező, amely magyarázza, miért tartott olyan sokáig, mire a Mercedes elhatározta magát a specifikáció visszaállítására. Shovlin hangsúlyozta, hogy ezeket az adatokat még mindig elemzik, hogy végleges következtetéseket vonjanak le.
Annak ellenére, hogy a problémák értékes tanulási tapasztalatot jelentenek, és mint Shovlin kiemelte, „hasznos lesz a következő autó fejlesztésénél", ez a legújabb nehézség, amellyel a csapat szembesült a jelenlegi talajeffektes szabályok 2022-es bevezetése óta. Ez a fejlesztési visszalépés része annak a mintának, amely már jó ideje frusztrálja a csapatot.
A szabályváltozás óta eltelt három és fél évben a Mercedes csak alkalmanként tudott győzni (2022 óta mindössze hat alkalommal), és túl sok hamis reménysugarat élt át. Amikor pedig döntő előrelépéseket tettek, ezek nem bizonyultak elég tartósnak ahhoz, hogy következetesen visszatérjenek az élmezőnybe.
Amikor a The Race felvetette Wolffnak, hogy bár áttörést jelentett annak felismerése, hogy a hátsó felfüggesztés-frissítés stabilitási problémákat okozott, ez azt mutatja, hogy továbbra is gondok vannak az ilyen tervezéshez használt eszközökkel, a csapatfőnök egyetértett.
„Igazad van, mert a fejlesztések célja a teljesítmény javítása, és rengeteg szimuláció és elemzés előzi meg az alkatrészek autóra szerelését" – magyarázta Wolff. „Aztán ezek teljesen tévesnek bizonyulnak, és vissza kell térned az analóg világhoz, felszerelni az autóra és megnézni, mit csinál, és nem azt csinálja, amit kellene. Ez a Forma-1-ben mindenki számára trükkös: hogyan teremts kapcsolatot a digitális világ által mutatott és a valós világ között? Ez jellemző volt ránk az elmúlt években, és ez a legutóbbi példa arra, hogyan vezetett félre minket."
A Mercedes már régen átirányította fejlesztési fókuszát a 2026-os autóra, amelytől reméli, hogy visszakatapultálja őket az F1 élmezőnyébe. A csapat szerint további új alkatrészekre nem számíthatunk, de a remény az, hogy a stabilitás és a pilóták bizalmának visszanyerése lehetővé teszi számukra, hogy jó eredményekért harcoljanak.
„Nincs több fejlesztés" – jelentette ki Wolff. „Minden teljesen a jövő évre összpontosul. Most már tudjuk, hogy stabilabb platformunk van, ami jót fog tenni nekünk. Majd meglátjuk, hogyan tudjuk optimalizálni a különböző pályákat a megfelelő beállítások megtalálásával, és olyan versenyképesek lenni, amennyire csak tudunk."
