Kimi Antonelli zsinórban 5. győzelmével nemcsak a futamot húzta be fölényesen, hanem a Mercedes körüli vitákra is választ adott. A csapatnál egyre inkább belefáradtak abba a felvetésbe, hogy sikereiket kizárólag a motor adja, miközben a Ferrarinál állítólag „szuper” kasztni dolgozik.
A hercegségben épp az ellenkezője történt annak, amit sokan vártak. A Ferrari számított esélyesnek, mivel kisebb turbójuk a lassú kanyarokban és a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon papíron előnyt jelent. Ehhez képest Antonelli rajt-cél győzelmet aratott, pole-ból indulva minden kört az élen teljesített, ráadásul a leggyorsabb köre több mint egy másodperccel volt jobb Lewis Hamiltonénál.
Hamilton végül másodikként zárt, Charles Leclerc pedig a biztonsági autós újraindítás után a célegyenes végén falba tette az autót. A Ferrari meg sem tudta közelíteni a Mercedes tempóját az élen.
Nem csak a motor
A paddockban sokszor hallani, hogy a Mercedes idei sikerei főként a Brixworthben készülő erőforrásnak köszönhetők. Craig Slater az F1 Show-ban arról beszélt, hogy a csapat embereinél kezd betelni a pohár.
„A Mercedesnél Monacóban többen is azt mondták nekem, hogy kezd elegük lenni abból a gondolatból, miszerint az egész a motorjukról szól, és Brixworth nyeri nekik a bajnokságot, miközben a Ferrarinak ott van ez a szuper kasztnija.”
Slater arra is emlékeztetett, hogy Monte-Carlo nem a motorerőről szól. „Olyan pályán nyertek, ahol a teljesítménynek nincs meghatározó szerepe. És azt hiszem, még a McLaren is elismerte ezt. A sok vita közepette arról, hogy az ügyfélcsapat mennyit tud a motorról a gyári alakulathoz képest, ők is elfogadják, hogy a Mercedes egyszerűen jó kasztnit épített.”
Az FIA által működtetett ADUO korábban a Red Bull erőforrását nevezte meg a leggyorsabbnak, ami szintén gyengíti azt az érvet, hogy a Mercedes pusztán a motorja miatt kerülne a mezőny elé - jelenti az F1 Oversteer.
A Ferrari is érzi a lemaradást
A Ferrari versenyzői sem tagadják, hogy komoly a hátrányuk. Hamilton Monacóban meglehetősen keményen fogalmazott saját autójáról. „Az autónk annyira alap, ha a Mercedeshez hasonlítjuk” – mondta a brit.
David Coulthardot meglepte ez a nyilvános kritika, és felidézte, hogy Alain Prost annak idején hasonló kijelentések után veszítette el a helyét a Ferrarinál. A maranellóiak az ADUO döntése értelmében két extra fejlesztési lehetőséget kapnak 2026-ra és 2027-re, ám a monacói hétvége alapján bőven van mit ledolgozniuk, ha ismét futamgyőzelmekért akarnak harcolni.

