|2026. 04. 29. 08:10
Lágyabb keverékek érkeznek, mégis maradhat az egykiállásos taktika Floridában.

Hiába viszi el a Pirelli a három leglágyabb keveréket Miamiba, az előrejelzés szerint a csapatok többsége ismét egyetlen kerékcserével oldhatja meg a versenyt, a floridai utcai pálya karaktere ugyanis eddig rendre visszafogott gumidegradációt hozott, ami hosszú etapokat és türelmes stratégiát engedett.

A Forma–1 öt hét kényszerszünet után tér vissza, miután elmaradt a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj, a helyszín pedig a Hard Rock Stadion köré épített, 5412 méteres utcai pálya lesz. Az 57 körös futamon a C3-as, C4-es és C5-ös abroncsok állnak rendelkezésre, vagyis papíron a kínálat leglágyabb triója, mégsem várható extrém gumikopás.

Miami egyik sajátossága, hogy egy kiadós eső után meglepően gyorsan felszárad az aszfalt, ahogy az tavaly a sprinten is látszott. A pálya felülete nem bánik agresszívan az abroncsokkal, így a versenyzők eddig gond nélkül kitolták az etapokat, ami egyértelműen az egykiállásos forgatókönyvnek kedvezett.

Ugyanakkor az utcai jelleg komoly kockázatot hordoz, hiszen a szűk részek és a falak közelsége miatt bármikor jöhet a biztonsági autó. Ez könnyen átírhatja az előzetesen kiszámolt taktikát, különösen akkor, ha valaki eleve nyitva hagyja az ablakot egy középtávú kiállásra.

Tavaly Oscar Piastri győzelme stratégiai szempontból viszonylag egyenes versenyt hozott. A rajtnál a mezőny kettévált a közepes és a kemény keveréket választók között, így mindenki rugalmasan reagálhatott egy esetleges biztonsági autóra vagy időjárási fordulatra. A kerékcserék zöme a táv felénél zajlott le, hosszú etapokkal, amit a mérsékelt kopás tett lehetővé.

A pálya eddigi történetében négyszer rendeztek futamot, ebből kettőt Max Verstappen nyert meg, míg a másik két siker a McLarenhez került. Érdekesség, hogy sem Lando Norris, sem Piastri nem indulhatott pole-ból a győzelmei alkalmával, az időmérőkön Verstappen kétszer, Charles Leclerc és Sergio Perez pedig egyszer-egyszer bizonyult a leggyorsabbnak.

Hozzászólok