|2026. 04. 28. 18:47
Mick Schumacher jelenleg az amerikai IndyCar sorozattal ismerkedik, ám továbbra sem tett le a Forma–1-es visszatérésről.

Bár már több mint három éve állt fel utoljára a királykategória rajtrácsára, Mick Schumacher gondolataiban továbbra is élénken él a Forma–1. A német pilóta az idei szezonban az amerikai IndyCar sorozatban próbál szerencsét, azonban egyértelművé tette a szándékait egy esetleges visszatéréssel kapcsolatban, hiszen a 27 éves versenyző a sport.de portálnak adott interjújában őszintén vallott az érzéseiről. A múltat egyáltalán nem engedte el.

„Hazugság lenne azt állítani, hogy nem gondolok vissza néha a Forma–1-es időkre, és nem jut eszembe, milyen volt akkoriban vezetni” – mondta, majd hozzátette, hogy az elmúlt évek tükrében változtak ugyan a dolgok, de a vágy megmaradt. „Persze az egy teljesen más időszak volt, de ha adódna egy újabb lehetőség, biztosan nem mondanék nemet, ez teljesen egyértelmű” – fogalmazott, miközben határozottan nyitva hagyta az ajtót a legmagasabb szintű sorozat felé.

A Forma–2-es bajnoki címe után sokan komoly jövőt jósoltak neki, ám az útja végül más irányt vett. A Hosszútávú Világbajnokságban eltöltött két szezon után most teljesen új közegben kell helytállnia. Az eddig lefutott öt tengerentúli verseny alapján egyértelműen látszik az akklimatizálódás nehézsége, ráadásul a legjobb eredménye csupán egy tizenhetedik hely.

„Az IndyCar hatalmas változás ahhoz képest, amit eddig a motorsportban tapasztaltam” – értékelte a jelenlegi szituációt a pilóta, sőt, a tanulási fázis hamarosan a legendás Indy 500-as viadalon folytatódik számára.

Nehéz évek a Haas árnyékában

A Forma–1-es pályafutása ígéretesen indult. A gyengélkedő amerikai istálló volánja mögött magabiztosan uralta a csapattársával vívott házon belüli csatát. A következő évben ugyan megszerezte az első világbajnoki pontjait, így megmutatta a fejlődés jeleit, a szezon végére mégis alulmaradt Kevin Magnussen ellenében. A csapat végül nem hosszabbított vele szerződést, ráadásul Nico Hülkenberg érkezésével teljesen kiszorult a mezőnyből. A Mercedes tartalékos szerepköre sem hozott számára igazi áttörést az elmúlt időszakban, így állandó ülést ezen az úton sem talált magának.

Hozzászólok