A mindössze 19 éves ír versenyző tavaly csatlakozott a wokingi gárdához, és idén első Forma–2-es szezonjában két győzelemmel hívta fel magára a figyelmet. Az Osztrák Nagydíj pénteki edzésén az F1-es mezőnyben is bemutatkozhatott, ahol rögtön versenyképes időt ért el.
Az idény során több balszerencsés eset hátráltatta, de két fordulóval a vége előtt még így is az ötödik helyen áll a pontversenyben. Fő programját F1-es tesztekkel és a McLaren korábbi Formula E-alakulatának tartalékversenyzői feladataival egészítette ki.
A szingapúri hétvége előtt azonban a csapat közölte: „A McLaren Racing felbontotta szerződését a McLaren Driver Development Programme tagjával, Alex Dunne-nal” – állt a közleményben.
„Öröm volt együtt dolgozni Alexszel az elmúlt évben, és hozzájárulni a fejlődéséhez, valamint a sikereihez. Minden jót kívánunk neki a karrierje további részéhez.”
A The Race szerint a döntés hátterében eltérő elképzelések állhattak arról, hogyan és milyen ütemben kerülhetne Dunne közelebb egy F1-es versenyüléshez.
Érdekesség, hogy a héten jelentették be: a szintén McLaren-junior Martinius Stenshorne 2026-ban a Rodin színeiben indul az F2-ben, éppen annál a csapatnál, ahol Dunne most versenyez.
Dunne előtt most új lehetőségek nyílhatnak, és a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Red Bull lehet a következő állomás. Helmut Marko tanácsadó korábban is figyelemmel kísérte a pályafutását, és az energiaitalos alakulatnál több jövőbeli versenyzői hely is megüresedhet.
Bár rövid távon nem valószínű, hogy Dunne már 2026-ban főállású versenyző lehet, a következő években könnyen a jelöltek között találhatja magát.