Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Mohammed bin Szulajm szerint Carlos Sainz apja nem mérte fel az FIA-elnökséggel járó munka valódi súlyát.

Közvetlen véleményt fogalmazott meg Carlos Sainz esetleges elnöki törekvéseiről az FIA első embere, aki szerint a korábbi raliszupersztár talán nem mérte fel pontosan a tisztséggel járó feladatok valódi súlyát. Mohammed bin Szulajm a paraguayi ralivébé-futamon tett látogatásakor beszélt az autósporthoz kapcsolódó legfrissebb fejleményekről.

„Carlos jó barátom, ám úgy vélem, nem teljesen értette meg ezt a helyzetet. Természetesen a sportot és az FIA működését mindenkinél jobban ismeri, az elnöki tisztség ugyanakkor messze nem csak a versenyzésről szól. Ez a mobilitásról, a szervezeti háttérről, a világ 245 tagszervezetéről szól, miközben az év minden napján ellentételezés nélkül kell dolgozni” – fogalmazott a sportvezető.

A szövetség elnöke kiemelte, hogy saját tapasztalatából pontosan tudja, mekkora terhet jelent egy ilyen pozíció. Korábban 10 évet töltött el a saját nemzeti szövetségében, így tisztában van azzal, hogy az elnöki munka folyamatos elkötelezettséget követel.

Készül a madridi Forma–1-es kaland

A spanyolországi autóssport nemcsak a háttérben zajló diplomáciai folyamatok miatt van fókuszban, hanem a naptárba érkező új helyszín, Madrid miatt is. A fővárosi pálya engedélyeztetése nem volt egyszerű folyamat, az előkészületek haladása mindenesetre bizakodásra ad okot.

„A madridi projekt egy igazi kaland. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a fejleményeket, mert a homologizáció meglehetősen bonyolult volt, az első visszajelzések viszont kifejezetten jók. Spanyolország rendkívül szenvedélyes ország, amint azt az AS megírta, ezért egészen biztosan nagyszerű esemény vár ránk” – nyilatkozta az elnök.

Mohammed bin Szulajm természetesen személyesen is jelen lesz a spanyolországi versenyhétvégén. A sportvezető meggyőződése, hogy a helyi szurkolók tüzessége egyedülálló hangulatot teremt majd az új pályán.

Gyökeres változások kapujában a rali

A Forma–1 mellett a rali-világbajnokság jövője is kiemelt témát jelentett a sportvezető számára, aki az új promóter érkezésétől komoly áttörést vár. A szövetség célja, hogy elérhetőbbé tegye a kategóriát a gyártók és a szurkolók számára egyaránt.

„Tartom magam ahhoz, hogy ez az évszázad szerződése. A rali a szenvedélyem, innen származom, az új promóterrel pedig azon leszünk, hogy a csúcsra juttassuk a szakágat. Új korszak közeledik olcsóbb autókkal, miközben bízom benne, hogy a gyári márkák is visszatérnek. Ez a sportág áll a legközelebb a rajongókhoz, hiszen a mindennapokban használt modellekkel versenyeznek, így a látvány növelésével még több nézőt vonzhatunk be” – tette hozzá az FIA elnöke.

A szaúd-arábiai WRC-futam és a Dakar jövőjével kapcsolatban az elnök türelmet kért, ugyanakkor jelezte, hogy a logisztikai kihívások miatt gyors döntésekre lesz szükség. Szerinte a versenyzők szeretik a kihívásokat, és korábban ő maga is nyert versenyt a háborús Libanonban, ahol a csapata Cipruson keresztül jutott el a helyszínre anélkül, hogy probléma adódott volna.

Hozzászólok
(1)