Luca di Montezemolo ismét hallatott magáról, és ezúttal sem fogta vissza magát, amikor a Forma–1 jelenlegi irányáról kérdezték. A Ferrari egykori első embere hosszú interjúban beszélt arról, mi zavarja a mai versenyzésben, és arról is, melyik pilótát sajnálja leginkább, hogy sosem sikerült Maranellóba csábítania.
A Corriere della Sera hasábjain Montezemolo arról beszélt, hogy bár örül annak, ha egy csapat versenyképes autót épít, önmagában ez még nem elég a sikerhez. „Fáj látni, hogy a szezon eleje alapján jó autójuk van, de nem olyan, amellyel világbajnokságot lehet nyerni” – fogalmazott, utalva arra, hogy a puszta technikai potenciál nem ér semmit, ha hiányzik az a plusz, amely bajnoki címet hozhat.
„Nem ezért szerettem bele a Forma–1-be”
Montezemolo szerint az új szabályrendszerben túlságosan is a technikai menedzsment került előtérbe a pályán zajló harc helyett. Különösen az zavarja, amikor a versenyzők inkább az energiamenedzsmenttel foglalkoznak, mint az előzéssel.
„Amikor azt látom, hogy egy Forma–1-es pilóta arra vár, hogy feltöltse az akkumulátort ahelyett, hogy előzne, szkeptikus vagyok” – mondta, érzékeltetve, mennyire távol áll tőle ez a fajta versenyzés. Szerinte a Forma–1 varázsa mindig is az ösztönös támadásokban, a határon autózásban és a bátor manőverekben rejlett, nem pedig abban, hogy a kijelzőn figyelik az energiaszintet.
Montezemolo úgy véli, a technológiai fejlődés fontos, ugyanis a Forma–1 mindig is az innováció egyik csúcsa volt, de szerinte az arányok eltolódtak, a nézők pedig nem energiatáblázatokat akarnak látni, hanem kerék a kerék elleni csatákat.
A legnagyobb kihagyott lehetőség
Az interjú egyik legérzelmesebb része akkor következett, amikor visszatekintett ferraris éveire, és megnevezte azt a pilótát, akit a leginkább sajnál, hogy nem tudott szerződtetni.
„Senna” – mondta röviden, majd felidézett egy személyes emléket is. „Ez a film egyik legerősebb jelenete is. Látni azt a fotelt a bolognai házamban, ahol néhány nappal az imolai halála előtt ült. Mindenről beszélgettünk, a Ferrari történelmétől a politikáig. Csodálatos együttműködés lett volna.”
A történet súlyát az adja, hogy Ayrton Senna 1994-ben, az Imolában rendezett versenyhétvégén vesztette életét. Montezemolo szavai alapján a közös munka már nem tűnt elérhetetlen álomnak, és amennyiben sikerült volna a dolgot tető alá hozni, a Ferrari történelme egészen másképp is alakulhatott volna.