Motorsport.hu|2025. 11. 10. 14:17
A sauberes Gabriel Bortoleto elmondta, hogy megtanult néhány leckét a kockázatkezelésről a számára „keményen” alakuló Brazil Nagydíj következtében.

Nagy volt a felhajtás a fiatal újonc körül, hiszen Felipe Massa óta ő az első állandó brazil pilótája az F1-es mezőnynek, emiatt pedig természetesen komoly figyelem hárult rá Interlagosban. A hétvége ugyanakkor nem az elvárásai szerint alakult, mivel a sprintfutamon brutális balesetet szenvedett, majd pedig a vasárnapi viadalon egyetlen teljes kört sem tudott teljesíteni.

 Az 21 esztendős pilóta az időmérő kényszerű kihagyása után a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, majd a pálya középső szakaszán Lance Strollt próbálta előzni a külső íven, de a fűre szorult, a két autó enyhén összeért és végül ismét a gumifalnak csapódott, így nagyon hamar véget ért a délutánja.

„Igen, ez egy kemény hétvége volt. Felejthető hétvége, szóval tovább kell lépni. Csak azt a pozitívumot viszem magammal, hogy az egész ország támogatott engem, a brazilok. Egyszerűen csak szomorú vagyok, mert ma nem tudtam versenyezni, és nem tudtam megmutatni azt a tempót, amely szerintem bennünk volt. Ez az egész az én hibám, mert a sprintfutamos balesetem miatt nem tudtam kvalifikálni, szóval én leszek az első, aki szigorú önmagával.”

„Úgy vélem, ez a hétvége korábbi történéseinek következménye. Persze ez most fájdalmasabb, mert ez a hazai versenyem, de ettől még ez egy ugyanolyan hétvége. Volt sok jó hétvégénk, és volt néhány rossz is. És semmit sem tehetek már ezzel. Most csak tovább kell lépnem, ki kell elemeznem a dolgokat, és tanulnom kell a hibáimból, aztán jöhet a következő.”

Annak kapcsán, hogy mi történt az első körben, Bortoleto így fogalmazott: „Jól rajtoltam, szép volt. Két autót előztem meg. Lewist [Hamilton] és Francót [Colapinto] a 6-os külső ívén. Szép manőver volt, majd pedig Lance mellé értem a 9-esnél. Aztán igazából kár ujjal mutogatni, tipikus első kör. Én voltam kívül, ő pedig kicsit jobban nyitott a kormányon, mint amennyi hely volt ott, ezért eltalálta az első kerekem és a falban kötöttem ki.”

„Úgy vélem, versenybaleset volt. Persze meg tudtam volna csinálni a kanyart, ha kicsivel több helyet hagy nekem. Valószínűleg meg is előztem volna, mert rosszabb gumikon volt. Én a lágyakon mentem. De ettől függetlenül ez tényleg egy versenybaleset volt. Nem szándékosan tette, ebben biztos vagyok. Akárhányszor küzdöttem vele a múltban, mindig fair volt velem.”

Bár ez alapvetően tényleg egy felejteni való hétvége volt számára, Bortoleto szerint azért vannak bizonyos tanulságok a baleseteit illetően. „A kockázatkezelés a lényeg. Örülök annak, hogy eltérő dolgokat próbáltam csinálni ezen a héten, agresszívebb voltam és különböző dolgokat próbáltam ki. Ahogy azonban a sprintfutam esetében is, talán nem ez a legjobb pillanat arra, hogy rizikós dolgokat vállalj be, hiszen összetörheted az autód és lemaradhatsz az időmérőről, ahogy én is tettem. Ez tehát mindenképp fontos tanulság, de ilyen a versenyzés.”