hero image

Norris szerencsésnek érzi magát, hogy nem tudta befejezni a Brazil Nagydíjat

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Forma-1-es csapatot alapítana egy hongkongi milliárdos

FORMA-1

Új büntetéseket vezethetnek be a Forma-1-ben

FORMA-1

Sergio Perez egy középcsapat felemelkedésére számít 2023-ban

FORMA-1

F2: Veterán és újonc pilóta az újjáalakuló csapatnál

Motorsport.hu
2022/11/15 11:21
A McLaren versenyzője az interlagosi hétvége során ételmérgezéssel küzdött, így sokáig az is kérdéses volt, részt tud-e venni az időmérő edzésen és a futamokon. Végül minden szekcióban ott ülhetett a volán mögött, de nem volt számára leányálom.
Ajánlott Ocon: Jó, hogy Alonso távozik, én végeztem a munka 98 százalékát!

Az idei F1-es szezonban második alkalommal fordult elő Lando Norisszal, hogy betegség miatt ki kellett hagynia a csütörtöki médianapot. Monacóban mandulagyulladással küzdött, míg Brazíliában egy gyomorrontás keserítette meg az életét.

A brit versenyző a szombati sprintet követően kifejezetten rosszul érezte magát, de engedélyt kapott az orvosoktól a vasárnapi versenyzésre. A futam 51. körében azonban feladni kényszerült a versenyt, de elárulta, ennek részben örül, mert nem biztos, hogy végig tudta volna csinálni fizikailag a futamot.

„Elég rosszul voltam szombaton, vasárnap pedig eljutottam egy olyan pontra a versenyen, ahol tényleg küzdenem kellett fizikailag, mielőtt megálltam. Napról napra jobban leszek, de ez a vasárnap megviselt“ - árulta el Norris a leintés után a Motorsport.com-nak.

„Két napig semmit nem ettem és nem ittam, majdnem négy kilót fogytam. Pénteken már úgy tűnt, hogy jól vagyok, mert jó munkát végeztem és gyorsak voltunk, de pont az ellenkezője történt. Össze kell szednem magam a következő hétvégére“ - ismerte el a brit.

„Biztos vagyok benne, hogy ha nem áll meg az autóm és eljutok a verseny végéig, akkor elég rossz állapotba kerültem volna, szóval bizonyos értelemben szerencsés vagyok, hogy nem sikerült befejezni a futamot, de azért kissé kár is érte“ - tette hozzá Norris.

„Ha egész hétvégén úgy éreztem volna magam, mint csütörtökön, akkor valószínűleg nem versenyeztem volna. Volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, képtelen vagyok erre, de rengeteg támogatást kaptam az orvosi stábtól“ - zárta a pilóta.