Az egész történet még 2024-ben kezdődött, amikor is Peter Windsor, a Williams korábbi csapatmenedzsere arról beszélt, hogy tudomást szerzett egy privát WRC-tesztről, amelyen egy aktív Forma–1-es pilóta vett részt. Az újságíró akkor viszont szándékosan nem árulta el, hogy kiről van szó, ezért hát beindultak a találgatások.
A legtöbben persze rögtön Valtteri Bottasra gondoltak, hiszen a finn korábban már több raliversenyen is indult hazájában, és köztudottan szereti is a ralizást. Windsor ugyanakkor most, hónapokkal később egy podcastben elárulta, hogy Norris lehetett az, aki az F1-től viszonylag szokatlan vizekre evezett.
„Remélem, nem árulok el túl nagy titkot azzal, amikor azt mondom, hogy kipróbálta magát WRC-autókkal és elképesztően jól ment.” Ez a téma aztán a szaúdi sajtónapon is előkerült, a McLaren versenyzője viszont kijelentette, hogy Windsor kijelentése nem állja meg a helyét.
„Nagyon jó lett volna úgy idejönni, hogy azt mondhatom, »igen, ez igaz«, de nem az. Pár éve már elmondtam, hogy nem engednék. Zak [Brown] nem engedi, hogy raliautót vezessek, aminek vélhetően jó oka van, de sokszor hangsúlyoztam már, hogy egyébként örömmel próbálnám ki” – cáfolta meg Windsor kijelentését a bajnoki éllovas.
„Annyira fura, hogy az emberek miként állnak elő ezekkel a dolgokkal a médiában. Ennyire borzalmasak néha a dolgok. Egyszerűbb lett volna előbb megkérdezni engem és csak utána publikálni.” Norris mindezektől függetlenül egyáltalán nem zárta ki a jövőbeli ralizás lehetőségét.
„Nagyon tisztelem a raliversenyzőket. Egyértelmű, hogy kicsit őrültek, de ettől még nagyon szeretném, mert teljesen eltér attól, amit most csinálok. Nyilván ez ugyanúgy vezetés, ugyanúgy autókról van szó, csak kicsit talán a skála veszélyesebb végén mozog, szóval nem tudom, mennyire szeretném csinálni.”
„Ez azonban egy újabb olyan dolog az életemben, amit egy ponton szeretnék majd kipipálni, szeretném megélni és kipróbálni, szóval ebből egyszer remélhetőleg szalagcím lesz és valósággá válik” – zárta le a témát Norris.