Lando Norris volt a leggyorsabb a Barcelona-Katalónia Nagydíj második szabadedzésén, mégsem beszélt felhőtlen elégedettséggel a pénteki nap után. A McLaren brit versenyzője szerint a pálya karaktere alapjaiban változtatta meg az autó viselkedését az elmúlt hetekhez képest.
A wokingiak pilótája az első edzést kihagyta, akkor Leonardo Fornaroli vezette az MCL40-et, délután viszont visszaült az autóba, és rögtön az élre állt az időmérőn. Ez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy Norris az előző két hétvégén, a Monacói és a Kanadai Nagydíjon is kiesett.
Az idei szezonja eddig messze elmarad a várakozásoktól. Hat forduló után a 6. helyen áll a világbajnoki pontversenyben, 98 pontos hátrányban az élen álló Kimi Antonellivel szemben, amit saját bevallása szerint is nehéz megélni.
Más tartományban működik az autó
Barcelona gyors, lendületes kanyarjai éles kontrasztot jelentenek Monaco és Montreal lassú szakaszai után. Norris úgy érzi, ez a környezet sokkal jobban fekszik a McLarennek.
„Már az is kihívás, hogy kényelmesen érezzem magam az autóban, pedig talán ezt a pályát ismerem a legjobban. Gyors, teljesen más, mint az előző helyszínek, ahol jártunk. Itt egészen más tartományban működik az autó, mint az elmúlt hetekben, és úgy tűnik, ebben a közegben jobban is teljesít.”
A brit szerint a péntek összességében vállalható volt, de korántsem tökéletes.„Rendben volt a nap, még sok területen javulnunk kell. Nem éreztem azt, hogy minden fantasztikus, és teljesen elégedett sem vagyok. Nagyon meleg van, ilyen körülmények között senki sem lesz igazán boldog. A szél és a feltételek is megnehezítik a dolgunkat, ugyanakkor az látszik, hogy jobban működünk, mint az elmúlt hetekben, ami biztató.” - idézi a RacingNews365.
Óvatos optimizmus
A legjobb pénteki köridő ellenére Norris óvatos maradt. Szerinte a sorrendet nehéz pontosan értelmezni, mert nem tudni, ki milyen üzemanyagszinttel és motormóddal futotta az idejét.
„Ott vagyunk azokkal, akikkel szeretnénk. Nehéz megmondani, ki milyen beállítással ment, de örülünk, hogy jó irányba haladunk az elmúlt hetekhez képest.”
„Egyértelmű, hogy az autó most jobban működik. Valószínűleg még nem ott tartunk, ahol szeretnénk, és vannak dolgok, amelyekkel nem vagyok elégedett, amiken javítanunk kell, én is fejlődni akarok. Ugyanakkor a legutóbbi hónap után nem igazán panaszkodhatunk. Dolgozunk ma este, és meglátjuk, holnap mit tudunk kihozni belőle.”

