A Cadillac még nem tart ott, ahol szeretne, Sergio Perez azonban már most magasabb célokról beszél a Miami Nagydíj előtt. Az amerikai márka első hazai futamára készül, és a mexikói pilóta szerint az érkező fejlesztés adhatja meg azt a pluszt, amelyre eddig hiába vártak.
Noha az autó tempója eddig nem volt kiemelkedő, a hangulat meglepően bizakodó a csapatnál. Perez úgy érzi, a japán hétvége és az azt követő szünet jó alapot adott az újrakezdéshez, ráadásul a floridai csomag már kézzelfogható előrelépést hozhat.
„Japánból és a szünetből feltöltődve jövök, készen arra, hogy újra autóba üljek. Az első három versenyen léptünk előre, és a miami fejlesztés extra lökést adhat. A célunk, hogy csökkentsük a különbséget az előttünk lévő csapatokhoz képest, és megcélozzuk az élmezőnyt. Így lendületet vehetünk a szezon sűrű szakaszára” – mondta Pérez.
A mexikói szerint a projekt hosszabb távon is komoly potenciált rejt, ezért külön motiváció számára, hogy részese lehet az építkezésnek. „Öröm a Cadillac F1 Team tagjának lenni, nagy ambícióik vannak, és világos tervük arra, hogyan érjék el ezeket” – tette hozzá.
Miami így nemcsak egy újabb futam a naptárban, hanem irányjelző is lehet a Cadillac számára, hiszen hazai pályán kell bizonyítaniuk, hogy a mosoly mögött valódi előrelépés áll.

