Motorsport.hu|2026. 01. 17. 16:30
Az F1-hez újonnan csatlakozó Cadillac istállója pénteken hatalmas mérföldkövet teljesített azzal, hogy Silverstone-ban pályára vitték az első autójukat. A volánnál Sergio Perez ült, kinek elmondása szerint is nagyon érzelmes volt ez a pillanat.

Mindössze tíz és fél hónappal azok után, hogy a Cadillac megkapta a csatlakozási engedélyt a Forma–1-től, Perez már ki is gurulhatott a garázsból, hogy megejtse az alakulat új autójának bejáratását egy promóciós filmes nap keretében. Az autó ugyan még festetlenül, karbonfeketén debütált, de a csapat megerősítette, hogy sikeresen zárult a rendszerellenőrzés.

A nap végén pedig az istálló több kulcsembere is nyilatkozott, köztük Perezzel, akié a megtiszteltetés volt, hogy először vezethette a Cadillac F1-es autóját. „A mai egy igazán csodálatos nap volt. Mindenki nagyon büszke lehet arra, hogy csapatként teljesítettük az első köreinket. Minden egyes ember rendkívül keményen dolgozott azért, hogy eljuthassunk idáig, és érzelmes volt a motorsport-történelem részévé válni.”

„Ezt most mindenkinek ki kell élveznie, de engem csak még jobban feltüzelt, és máris többet akarok. Csak szeretnék ismét kimenni és még több kilométert teljesíteni – ez még csak a kezdet” – mondta a mexikói versenyző.

Graeme Lowdon csapatfőnök kiemelte, hogy ez a bejáratás a számtalan munkaóra, az elhivatottság és a hit eredménye volt, és felhívta a figyelmet arra is, hogy rövid időn belül milyen komoly szintre jutottak. „Ez egy remek lehetőség volt a csapattagok számára, hogy még inkább összeszokjanak egy valódi környezetben, hogy jóváhagyják a rendszerek működését és megoldják az esetleges kezdeti problémákat.”

„Ez azonban még csak az út kezdete. Most már a néhány hét múlva kezdődő előszezoni tesztre fókuszálunk, amely még több lehetőség biztosít majd a tanulásra.” A Cadillac ügyvezetője, Dan Towriss hasonlóan fogalmazott, mint a csapatfőnök, és ő is „jelentős lépésnek” tekinti Perez első megtett köreit az új autóval.

„Nézni, ahogy az autó kigurul a garázsból, büszkeséggel töltött el. A pályán megtett első körök történelmi mérföldkövet jelentenek. Ez több ezer munkaóra eredménye, amit a nyers szenvedély vezérelt. Graeme kiemelkedő munkát végzett azzal, hogy igazi versengőkből álló csapatot állított össze, és az emberek mindent beleadtak, hogy eljussunk eddig a pontig. Ez azonban csak a kezdet, hiszen a munkánk továbbra is nagy ütemben folytatódik Melbourne-ig és azon túl.”

Élő közvetítés