Mario Andretti egyáltalán nem finomkodott, amikor az amerikai istálló új pilótapárosának eddigi teljesítményét kellett értékelnie, a projekt egyik legfőbb mozgatórugója ugyanis nyíltan kimondta, hogy szerinte a versenyzők kijöttek a gyakorlatból. A világbajnok legenda kritikája elsősorban annak szólt, hogy a Red Bulltól 2024 végén menesztett Sergio Pérez, illetve a szintén egyéves szünetről visszatérő Valtteri Bottas is komolyan küszködött a szezon első futamain. „Hogy őszinte legyek, szerintem mindketten egy kicsit rozsdásak” – fogalmazott az 1978-as bajnok a Drive to Wynn podcastben, miközben az istálló autója egyelőre komoly lemaradásban van az élmezőnyhöz képest.
A General Motors márkája újoncként vágott neki az aktuális szezonnak, így borítékolható volt, hogy az első időszakban a rajtrács végén fognak tanyázni, ráadásul az Andretti tiszteletére MAC-26-ra keresztelt versenygép tempója legalább két-három másodperccel elmarad a legjobbakétól. A technikai hibák szintén folyamatosan hátráltatják a gárdát, sőt, a pontszerzés eddig szóba sem jöhetett az első három forduló során, bár az Aston Martin megelőzése a konstruktőri tabellán mindenképpen kellemes meglepetésnek számít. Pérez éppen ezekre a nehézségekre alapozva utasítja el Andretti megjegyzését, hiszen szerinte egyszerűen arról van szó, hogy a meglévő technikából próbálják kihozni a maximumot.
Pérez szerint a tempója a régi
A hatszoros futamgyőztes közép-amerikai pilóta a Japán Nagydíj előtt határozottan kiállt a saját teljesítménye mellett, és teljesen másképp látja a helyzetet. „Hogy őszinte legyek, úgy gondolom, nagyon is magas szinten teljesítettünk eddig, hiszen már a melbourne-i nyitóhétvégével és az első időmérőmmel is kifejezetten elégedett voltam” – mondta a rutinos versenyző, majd hozzátette, a futamokon viszont már egészen más forgatókönyvek érvényesültek. „Folyamatosan komoly sérüléseket szedtünk össze a versenyeken, így Sanghajhoz hasonlóan az ausztráliai futam sem volt éppen egyszerű.”
Pérez egyáltalán nem érzi úgy, hogy az egyéves kényszerpihenő rányomta volna a bélyegét a sebességére, sőt, saját bevallása szerint villámgyorsan visszarázódott a királykategória elképesztő tempójába. „Szó sincs arról, hogy eddig lett volna akár egyetlen tiszta vagy teljes hétvégém, de ami a saját teljesítményemet illeti, azzal elégedett vagyok, hiszen pár nap alatt visszanyertem a ritmust, és úgy érzem, nagyon jó formában vezetek” – nyilatkozta határozottan.
Pozitív jelek Suzukában
A szuzukai forduló ráadásul okot is adott némi bizakodásra a garázs kék felében, ugyanis a mexikói idén először tudta körhátrány nélkül befejezni a versenyt a győzteshez képest. Szintén komoly előrelépésnek számít, hogy a Q1-ben mindössze 2,1 másodperc volt a lemaradása az élen állóhoz viszonyítva, miközben ez a szám Ausztráliában még kereken három, míg Kínában 3,6 másodperc volt. A futamon mutatott versenytempó is biztatóan alakult, hiszen az istálló végre valós csatákba is bele tudott folyni a pálya hátsó traktusában.
„Kifejezetten érdekes futam volt, ugyanis amikor a Williams és az Alpine autói mögött haladtam, lényegében ténylegesen versenyeztünk velük” – értékelt a leintést követően a pilóta, miközben egy fontos dolgot is megfigyelt a riválisokkal kapcsolatban. „Tisztán látszott, hogy nincsenek is olyan nagyon messze tőlünk, egyszerűen csak arról van szó, hogy ők képesek folyamatosan egyre több és több tempót találni” – zárta gondolatait.
-crop-1200x800.jpg)
