A 2023-as Forma-1-es mezőny újoncai közül messze Oscar Piastrin lesz a legnagyobb figyelem, hiszen az Alpine-tól a McLarenhez óriási felhajtás közepette igazoló ausztrál pilóta a középmezőny élére törekvő McLarennél mutatkozik be a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb pilótája, Lando Norris mellett.
Piastri szerint azonban felesleges üldöznie az eredményeket, a jó helyezések csak „bónuszt” jelentenek majd neki a tanulófázisa közben.
„A célom a 2023-as szezonra az, hogy minél többet tanuljak, mert nagyon összetett a Forma-1 világa” – mondta Piastri a McLaren hivatalos oldalának. „Próbálok minél hamarabb beilleszkedni, egy jó eredmény pedig csak a hab lenne a tortán.”
„Szerintem ameddig követem a nekem szánt feladatokat, és mindent a lehető legjobban próbálok csinálni, addig az eredmények jönnek majd maguktól, nem kell ráparáznom azokra.”