A Forma–1 mezőnye ezen a hétvégén a szingapúri Marina Bay utcai pályán versenyez, amely a pilóták számára az egyik legnagyobb fizikai megterhelést jelentő futam a versenynaptárban.
A Bakuval ellentétben a Pirelli ezúttal nem a leglágyabb, C6-os keverékét választotta lágy guminak, hanem a C5-öst. A döntés hátterét az olasz gyártó a szokásos előzetes sajtóanyagában részletesen ismertette.
"A száraz időre szánt gumikeverékek összetétele megegyezik a tavalyival: a kemény gumi a C3-as, a közepes a C4-es, míg a lágy a C5-ös keverék lesz" - olvasható a közleményben. "Bár rendelkezésre állt volna a C6-os opció is, a nyári szünet előtti elemzéseink alapján – amelyeket még a Magyar Nagydíj alatt hoztunk nyilvánosságra – úgy döntöttünk, hogy mellőzzük a 2025-ös kínálatunk leglágyabb tagját. Ennek oka, hogy az abroncsokra ható erők és a versenyt jellemző magas hőmérséklet túlmelegedési problémákat okozhatna. A gumikat érő termikus hatás egyébként is a teljesítményromlás fő okozója ezen a versenyen."
A lágy gumi azonban még így is fontos szerepet kaphat a futamon. "Míg a közepes és kemény keverékek egyértelműen előnyt élveznek a versenytávon, a lágy gumi jó választás lehet azoknak, akik vagy a rajtnál szeretnének előnyt kovácsolni a nagyobb tapadásból, vagy egy késői biztonsági autós fázis során próbálnának meg előnyhöz jutni. A közelmúltban végrehajtott pályamódosításoknak köszönhetően az előzés már nem lehetetlen küldetés, még ha továbbra is rendkívül nehéz manőver is. Egy viszonylag friss lágy gumi és egy használt közepes vagy kemény közötti jelentős teljesítménykülönbség komoly stratégiai tényező lehet."