A németek korábbi Forma–1-es pilótája, Ralf Schumacher legutóbb azon tűnődött el, hogy vajon meddig fog tartani Max Verstappen pályafutása, miközben arra is kitért, hogy Kimi Räikkönen óriási tehetség volt.

Schumacher számára egyébként egyértelmű, hogy a mostani mezőnyben továbbra is Verstappen és Lewis Hamilton a két legkomplettebb pilóta. „Max közel van a zenitjéhez, és még sok évig fent tudja ezt tartani a kora miatt” – mondta a Sport1-nek a szakértő.

A kérdés viszont az, hogy meddig akar a királykategóriában versenyezni. Verstappen maga is többször beszélt már arról, hogy a jelenlegi, 2028 végén lejáró szerződése után talán hátat fordít az F1-nek, mert szeretne más dolgokat is kipróbálni.

Ennek megfelelően pedig Schumacher is elképzelhetőnek tartja, hogy a kétszeres bajnok egy ponton azt mondja, „viszlát, ennyi volt, leléptem”! Az egyik ok erre pedig az lehet, hogy a pilótáknak egyre többet kell utazniuk egy évben a növekvő versenyszám miatt.

„Ugyan az én időmben még kevesebb viadal volt, de a karrierem végén már azt is sokaltam.” Schumacher szerint nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy ilyenkor az ember egész élete a Forma–1 körül forog.

"Akkor kezdődik, amikor felébredsz, és akkor fejeződik be, amikor aludni mész. Nincs sok idő a családra. Aztán ott van még az extrém edzésprogram is. A testvérem [Michael Schumacher] egy új szintre emelte az edzettségi szintet, a bulik pedig ki voltak zárva.”

Ennek kapcsán Ralfnál pedig beugrott a 2007-es bajnok, Kimi Räikkönen neve, akiről tudható, hogy vélhetően nem ő volt a legszorgalmasabb pilóta az F1-es pályafutása során, de így sikerült neki szép sikereket elérnie.

„Ezért is gondolom, hogy Kimi biztosan ultranagy tehetség volt, mert viszonylag lazább életvitele mellett is képes volt bajnoki címet nyerni. Bár csak egyszer. Ez azonban elég volt számára. Ha fegyelmezettebb lett volna, akkor sokkal többet is elérhetett volna ennél” – zárta gondolatát Schumacher.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL