A bahreini előszezoni teszteket követően a riválisok még úgy hitték, hogy a Red Bull ott lesz a közvetlen élmezőnyben az RB22-es kódjelű modellel. A valóság azonban teljesen más képet fest, ugyanis a négyszeres világbajnok holland versenyző egyáltalán nem osztotta ezt az optimizmust, és már a kezdetektől fogva érezte a lemaradást.
„Ti ezt nem láthattátok, de én pontosan tudtam, mi a helyzet. Egyetlen pillanatig sem éreztem úgy, hogy közel lennénk a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz, de ez a mostani hétvége még ehhez képest is rettenetesen alakult” – mondta, majd hozzáfűzte, hogy a jelenlegi erőviszonyok egyáltalán nem érték váratlanul. „Számomra nem meglepetés, hogy le vagyunk maradva a Mercedestől, a Ferraritól vagy éppen a McLarentől, de ez a néhány nap tényleg borzalmas volt.”
A színfalak mögött tapasztalható feszültség is egyre kézzelfoghatóbb. „Ez egyáltalán nem az a szint, ahol lenni szeretnénk. Tudom, hogy mindenki belead mindent, a srácok pedig pontosan annyira csalódottak a helyzet miatt, mint jómagam. Természetesen fejlődni akarunk, és remélhetőleg Japánban már egy kicsit jobb formát tudunk mutatni” – fogalmazott, kitérve arra is, hogy az egész alakulat lázasan keresi a megoldásokat.
Ez a brutális küszködés a bajnoki tabellán is meglátszik. Max Verstappen 2018 óta nem kezdett ennyire gyengén szezont. Nyolc évvel ezelőtt egy hatodik hellyel és egy kieséssel indította az évet Ausztráliában és Bahreinben, most pedig szinte hajszálra ugyanezt a rémálomszerű forgatókönyvet éli át. Két forduló után mindössze nyolc ponttal szerénykedik a tabella nyolcadik helyén, lemaradása pedig már most negyvenhárom pont a remekül kezdő George Russell mögött.
A sanghaji versenyhétvége tökéletes lenyomata volt a Red Bull jelenlegi szenvedésének, ugyanis a sprintfutamon és a főversenyen is a rajtok okozták a legnagyobb fejfájást a pilótának. Vasárnap a nyolcadik kockából indulva már az első körben a tizenhatodik pozícióig csúszott vissza. Bár a futam közepére sikerült visszakapaszkodnia egy erősnek mondható hatodik helyre, az ötvenhat körös viadal negyvenötödik fordulójában az energiavisszanyerő rendszer hűtési hibája miatt kénytelen volt a bokszban leparkolni az autót.
A katasztrofális rajtok hátteréről a sajtó munkatársainak nyilatkozott, miközben arról is szót ejtett, mi okozza a fő problémát a piros lámpák kialvásakor. „Melbourne-ben egyáltalán nem volt akkumulátorom, és itt is ugyanez a két gond jött elő. Egyszerűen nincs erő az autóban. Amint felengedem a kuplungot, a motor mintha ott sem lenne” – vélte a rajtvonalon tapasztalt anomáliák kapcsán.
A vasárnapi nagydíj további része sem tartogatott sok örömet számára, a technikai gondok végig rányomták a bélyegüket a teljesítményére.
„Az indulás természetesen hatalmas hátrányt jelentett, akárcsak a sprinten. A verseny hátralévő része is kísértetiesen hasonlított a tegnapira, rengeteget küszködtünk a gumik szemcsésedésével. Nem lehetett nyomni neki, pocsék volt a tempó és az egyensúly is. Ez egy nagyon rossz hétvége volt számunkra” – értékelte a helyzetet, megjegyezve, hogy az autó vezethetősége is komoly kívánnivalókat hagy maga után.
A következő állomás Szuzuka lesz, ahol a Red Bullnak muszáj valamilyen kiutat találnia a jelenlegi gödörből..
„Nyilvánvalóan bízom benne, hogy a következő, japán versenyen már egy kicsit versenyképesebbek lehetünk. Remélem, hogy a futam után lesz néhány hetünk arra, hogy javítsunk az autó teljesítményén, de tisztában vagyok vele, hogy közben a többiek is pontosan ugyanezt fogják tenni” – mondta.
