Michael Schumacher visszavonulása után Lewis Hamilton örökölte meg a Mercedes ülését 2013-ban, és az akkor még „csak” egyszeres világbajnoknak régi nagy riválisa, Nico Rosberg oldalán kellett bizonyítania.
A két fél kiélezett küzdelmet vívott, ám mind 2014-ben, mind 2015-ben Lewis Hamilton oldalára billent a mérleg. A 2016-os szezonban aztán Nico Rosberg mindent feltett egy lapra, és az idény végén megszerezte a bajnoki címet, majd nem sokkal ezután bejelentette a visszavonulását, ami óriási döbbenetet váltott ki. Maga a pilóta utólag két fő okot határoz meg, ami miatt meghozta ezt a döntést.
„Tartottam tőle, hogy egy bizonyos ponton már nem leszek elég jó, és hogy egyetlen csapat sem akar majd többé” – árulta el Rosberg a félelmét a Men’s Health magazinnak adott interjújában. „Magam akartam eldönteni.”
Nico Rosberg a visszavonulása után sem távolodott el a Forma-1-től, hiszen a Sky Sports F1 szakértőjeként gyakorta feltűnik a képernyőn, ráadásul egy saját YouTube-csatornát is indított, ahol elemzi az adott versenyhétvégéken látottakat.
„Bizonyos értelemben feladtam az identitásomat” – folytatta az egyszeres világbajnok. „Minden az életemben a versenyzésről szólt: a szerelőim, a mérnökeim, a csapattársaim, még a társadalmi környezetem is.”