George Russell határozottan cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint a Mercedes kivételezne csapattársával, Andrea Kimi Antonellivel. A brit versenyző a sajtóban megjelent találgatásokra reagálva tisztázta a helyzetet a Magyar Nagydíj előtt, egyúttal jelezte a csapaton belüli harmónia töretlenségét.
A feszültségről szóló hírek a belgiumi futam után lángoltak fel, ahol Russell rémálomszerű versenyt teljesített. A Mercedes pilótája már az első körben akkumulátorproblémákkal küzdött, majd miután tehetetlenné vált a pályán, egy Lewis Hamiltonnal történt ütközés következtében fel kellett adnia a küzdelmet.
A kiesés pillanatában a csapatrádión sem rejtette véka alá a frusztrációját. „Srácok, ez elfogadhatatlan. Teljesen elfogadhatatlan az egész hétvége” – mondta nem éppen ilyen szép szavakkal az incidens után.
A futamot követően Ralf Schumacher korábbi Forma–1-es versenyző úgy vélte, a brit egyszerűen megtört az aktuális bajnoki éllovas nyomása alatt, Antonelli ugyanis győzelemmel távozott Spa-Francorchamps-ból, így ötven pontra növelte csapattársával szembeni előnyét az összetettben.
Russell a Magyar Nagydíjra utazva egy közös, mosolygós repülős fotóval üzent a kritikusoknak, a helyszínen pedig szóban is reagált a helyzetre. „A média a lehető legjobb sztorit keresi a kattintások maximalizálása érdekében, hiszen a puszta igazsággal valószínűleg nehezen érnék el a céljaikat. A megosztott csapatról szóló pletyka egyszerűen képtelenség” – fogalmazott a brit pilóta.
Elmondása szerint a bajnoki küzdelem egyáltalán nem rontotta meg a viszonyát a csapattársával, Wolffék pedig egyenlő feltételeket biztosítanak számukra.
„Kimi semmilyen kivételezésben nem részesül. Ismerem az igazságot, tisztában vagyok azzal, mennyire megbecsülnek a csapaton belül, Totónak pedig nincsen kedvenc versenyzője” – mondta Russell.
„Ugyanazzal a tisztelettel bánok Kimivel az idei szezonban, mint tavaly, ahogyan a korábbi években Lewis felé is megadtam ezt a tiszteletet. Számomra teljesen mindegy, hogy valaki az első szezonját teljesíti a Forma–1-ben, vagy éppen hétszeres világbajnok. Bárki is a csapattársam, vele osztom meg a garázst, vele veszek részt a mérnöki megbeszéléseken, a pályán pedig őt akarom legyőzni” – magyarázta a Mercedes versenyzője.
Kulcsfontosságú az együttműködés
„Nincsenek titkok közöttünk, csapatként ugyanis nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Minden egyes hétvégén rengeteget tanulunk az autók új generációjáról, így ha elkezdenénk visszafogni magunkat, a konkurencia azonnal megelőzne minket” – értékelte a helyzetet.
A bajnoki tabella jelenlegi állása ellenére a brit továbbra is hisz a végső győzelemben.
„Az idei időmérők majdnem felén én szereztem meg a pole pozíciót, ám csak két futamot nyertem. Ez mégis bizonyítja, hogy megvan a tempóm a világbajnoki címhez” – értékelt a pilóta.
A jövőjével kapcsolatos találgatásokat, illetve a Max Verstappen esetleges érkezéséről szóló pletykákat is határozott állásfoglalással zárta rövidre.
„A 2027-es szezonban is a Mercedesnél fogok vezetni. Mindig ugyanez történik, nagyon sokan azt hiszik, tudják az igazságot, a valóságban pedig nagyon kevesen vannak tisztában a tényekkel. Jövőre is érvényes szerződéssel rendelkezem, ezzel a kérdés le van zárva” – mondta Russell.
