Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Toto Wolff mindent megtesz George Russell motiválásáért a belgiumi kiesést követően.

Már az első körben feladni kényszerült a Belga Nagydíjat George Russell, miután a Mercedes erőforrásának szokatlan hibája miatt elvesztette az elektromos teljesítményt a Kemmel-egyenesben. A brit pilótát gyorsan körbevette a mezőny, majd a korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal történt ütközés következtében a kavicságyban kötött ki.

A kiesést követően a láthatóan feldúlt Russell drámai nyilatkozatot tett, jelezve, hogy a halmozódó balszerencsék miatt már alig érez valamit.

„Mostanra teljesen fásulttá váltam a csalódásokkal szemben. Amikor ilyen gyakran történik veled ilyesmi, egyszerűen hozzászoksz” – mondta a brit versenyző.

Toto Wolff jól tudja, milyen nehéz lélektani helyzetbe került a pilótája, azonban a Mercedes csapatfőnöke igyekszik visszahozni a tüzet a versenyzőjébe.

Újra kell építeni a bizalmat

„Meg kell érteni, hogy egy versenyző nagyon feldúlt, amikor ilyen helyzetbe kerül. Másfelől viszont a Forma–1-es mezőny tagjaként egy rendkívül szűk elitcsoport részét képezi. Azt gondolom, óriási megtiszteltetés a Mercedesnél versenyezni.”

„Néha cserbenhagyjuk magunkat, és ez nem csak a pilótán múlik, hanem rajtunk is. Értékes konstruktőri pontokat veszítettünk a Ferrarival vívott csatában, így bízom benne, hogy ez a fásultság hamarosan elmúlik. Mindent megteszünk, hogy visszahozzuk az optimizmust és a pozitivitást” – fogalmazott a csapatfőnök.

Az idei szezonban nem ez volt az első eset, hogy Russell önhibáján kívül veszített komoly pontokat. A szezon elején a rosszul időzített biztonsági autós fázisok, később pedig a technikai meghibásodások fosztották meg a jó eredményektől. Bár Andrea Kimi Antonelli sem futott problémamentes versenyeket, a brit egyértelműen több egységet veszített a technika ördöge miatt, mint a csapattársa.

A Hamiltonnal való ütközés ugyan mindkét fél részéről versenybalesetnek tűnt, Russell kizárólag a hajtóegység egyedi működése miatt keveredett hátra, amely jelenség egyébként az egész hétvége során az összes Mercedes-motoros autót sújtotta.

Wolff kiáll a versenyzője mellett

„Minden sportolónál előfordulnak nehéz időszakok, a velük dolgozó szakembereknek pedig meg kell találniuk a módját, hogy újra motiválják őket. George-nak megvan a maga módszere erre.”

„Én mindenképpen próbálok segíteni neki. Régóta ismerem már, pontosan értem a frusztrációját, és a csapat teljes mellszélességgel mögötte áll” – nyilatkozta Wolff.

Hozzászólok