Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 06. 29. 12:40
George Russell megszerezte szezonbeli második futamgyőzelmét, ám a Mercedes viselkedésével kapcsolatban továbbra is komoly kétségei vannak.

George Russell magabiztos győzelmet aratott az Osztrák Nagydíjon, a brackley-i istálló pilótája azonban a sikere ellenére sem érzi úgy, hogy teljesen kiismerte volna a Mercedes viselkedését. A brit versenyző a pole pozícióból indulva a 71 körös futam 57 körében vezetett, amivel megszerezte idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét, amellyel a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után állhatott fel ismét a dobogó legfelső fokára.

A győzelemmel Russell 40 pontra csökkentette a lemaradását a csapattársával, Kimi Antonellivel szemben. A hétvége nagy részében úgy tűnt, hogy az olasz pilóta diktálja a tempót, ám a Mercedes brit versenyzője a döntő pillanatban megszerezte a pole pozíciót, miközben csapattársa nehézkesen kezdte a futamot. Antonelli a második kör első kanyarjáig háromszor is elhagyta a pályát, ami jelentősen hátráltatta a felzárkózását.

Russell maga sem tudott azonnali magyarázatot adni a hirtelen teljesítményjavulásra.

„Bízom magamban, mert tudom, mire vagyok képes. Abban viszont már kevésbé vagyok biztos, hogy az autót, a beállításokat és a gumikat mindig sikerül tökéletesen összehangolni, mivel az utóbbi időben nagyon ingadozó volt a formám” – nyilatkozta Russell.

„Ezen a hétvégén is előfordult, hogy hat tizeddel elmaradtam Kimitől, a Q3-ban viszont már két tizeddel én voltam gyorsabb. Őszintén szólva nincs erre komoly magyarázatom, de amikor sikerült összeraknom a pole-t érő köröket, az autó és az abroncsok működése is sokkal jobban hasonlított a 2025-ös évre, amikor egy egész hétvégén át képes voltam ilyen teljesítményt nyújtani.”

Rejtélyes teljesítményingadozás

Russell elismerte, hogy az elmúlt hónapok különösen nehezek voltak számára, hiszen több olyan futamot is teljesített, ahol úgy érezte, minden ellene dolgozik. A csapattársa ráadásul hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így a brit pilótának komoly mentális erőre volt szüksége a talpra álláshoz.

„A kanadai és a barcelonai mélypontok után nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy összeszedjem magam, majd újra erős eredményeket szállítsak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy megszereztem a legutóbbi két pole pozíciót, most pedig győzni tudtam egy olyan pályán, amely véleményem szerint nem is fekszik nekem igazán” – zárta gondolatait a győztes versenyző.

Hozzászólok