Hegedűs László|2026. 01. 15. 21:19
Az Audi az egyetlen, amely közel került a minimális autósúlyhoz.

Az Audi Forma-1-es csapata elérte, hogy autóik közel kerüljenek a minimális megengedett súlyhoz, derül ki az Inside Audi F1 jelentéséből. A forrás szerint jelenleg az Audi az egyetlen olyan csapat a mezőnyben, amely elérte ezt a célt.

Ez a fejlemény kezdeti előnyt jelenthet az Audi számára a versenyeken, azonban könnyen lehet, hogy a riválisok hamar ledolgozzák ezt a hátrányt. Az információt egy másik forrás, a több Forma-1-es könyet is jegyző José M. Zapico is megerősítette, aki elmondta, hogy a csapat már a barcelonai filmes nap során is tisztában volt ezzel az eredménnyel.

Korábban a Motorsport.hu is beszámolt arról, hogy a csapatoknak a szabályváltozások okozta nehézségek közül a minimális súlyhoz való közelítés jelentheti majd a legnagyobb feladatot, ennek fényében pedig különösen nagy előnyt jelenthet az Audi számára, amennyiben ezt tényleg sikeresen abszolválták.

Az FIA által meghatározott minimum autósúly 768 kilogramm lesz, ami 32 kilóval kevesebb a 2025-ös értéknél. Ez a csökkenés annak ellenére valósul meg, hogy a hibrid hajtáslánc elektromos komponense, az MGU-K, jelentősen nagyobb szerepet kap majd, hiszen az erőforrások teljesítményének csaknem fele ebből származik.

A nehezebb akkumulátorokat ugyanakkor némileg kompenzálják a kisebb kasztniméretek és a keskenyebb gumik, hiszen az autók hossza 200 mm-rel csökken, a tengelytáv 3400 mm lesz, míg a szélesség 1900 mm-re mérséklődik.

A szabályalkotók célja világos: visszatérni a könnyebb és agilisabb konstrukciókhoz, miután az elmúlt húsz évben az F1-es autók tömege több mint 200 kilogrammal nőtt. Azonban a csapatok többsége meglepetten fogadta a radikális súlyhatárt, és már most tudják, hogy az új szezon elején ez komoly versenyelőnyt vagy hátrányt jelenthet majd.

Élő közvetítés