Andrea Kimi Antonelli neve néhány nap alatt az egész olasz sportélet középpontjába került, ugyanis a Kínai Nagydíjon aratott diadala nemcsak pályafutása első Forma–1-es győzelme volt, hanem húsz év után az első olasz siker a sorozatban. A Mercedes fiatal versenyzője Sanghajban írt történelmet, és teljesítménye messze túlnőtt a paddock világán.
A másik oldalon, több ezer kilométerrel arrébb, Jannik Sinner is pályára lépett, és szintén emlékezetes napot zárt. Az olasz teniszező karrierje során először hódította el az Indian Wells-i 1000-es mestertornát, majd a trófea átvételekor nem feledkezett meg honfitársáról sem.
„Köszönöm, Kimi és köszönöm, Forma–1”
A díjátadó ünnepségen Sinner a közönség előtt is megemlítette a sanghaji bravúrt. „Olaszország számára ez különleges nap volt” – mondta, majd hozzátette, hogy szenvedélyes Forma–1-rajongóként külön öröm számára, amit Antonelli elért. „Nagyon szeretem a Forma–1-et, és fantasztikus látni, hogy egy ilyen fiatal olasz, mint Kimi, visszaviszi Olaszországot a csúcsra. Szóval köszönöm, Kimi és köszönöm, Forma–1.”
A kaliforniai közönség tapsa mellett elhangzó mondatok gyorsan bejárták a világsajtót, hiszen ritka pillanat, amikor két külön sportág friss győztese szinte egyszerre ünnepelheti egymást.
Üzenet a kamerának
Sinner már a hivatalos beszéd előtt is jelét adta annak, mennyire figyelte a Forma–1-es eseményeket. A hagyományos kameraüzenetnél, ahová a tornagyőztesek személyes dedikációt szoktak írni, mindössze ennyit vetett fel a lencsének, „Grande Kimi!!”
A 19 éves Antonelli sikere azért is különleges, mert két évtizede nem nyert olasz pilóta futamot a királykategóriában. A Mercedes versenyzője ezzel nemcsak saját karrierjében lépett hatalmasat előre, hanem egy egész nemzetnek adott új lendületet.
Miközben a teniszező és az autóversenyző más-más kontinensen versenyzett, eredményeik egy napon értek össze. Olaszország pedig joggal ünnepelhette, hogy egyszerre két fiatal klasszisa is a világ élére állt.
