Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Komoly abroncsgondokkal küzdött a Ferrari brit pilótája az Azeri Nagydíjon, ahol esélye sem volt a dobogóra.

Szenvedéssel telt a maranellóiak hétszeres világbajnokának hétvégéje Bakuban, hiszen Lewis Hamilton a hatodik helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban ért célba az Azeri Nagydíjon. A brit versenyző a teljes futam során képtelen volt felvenni a versenyt az élmezőnnyel, így érdemi esélye sem volt a dobogós helyezések megszerzésére.

A verseny folyamán ugyan átlépett Lando Norrison, ám Andrea Kimi Antonelli megelőzte őt az amúgy kifejezetten eseménytelenül alakuló összecsapáson. Hamilton a leintést követően nyíltan beszélt az autó gumiabroncsaival kapcsolatos nehézségekről.

„Ami engem illet, ez egy meglehetősen rossz verseny volt, egyszerűen nem jutottam semmire. Képtelen voltam tartani a tempót az előttem haladókkal, miközben a mögöttem lévőket sem tudtam leszakítani, teljesen hiányzott a ritmus” – mondta Hamilton.

„Az egész hétvége során egyáltalán nem sikerült működésre bírnom az abroncsokat. Hiába próbáltam felmelegíteni őket, egyszerűen nem reagáltak” – nyilatkozta a brit pilóta.

A tabellán elfoglalt 3. helyét ugyan megőrizte, a bajnoki esélyei végérvényesen elszállni látszanak. George Russell előnye már 37 pontra nőtt vele szemben, míg Antonelli 103 ponttal vezet az összetettben.

A Ferrarinál abban bízhattak, hogy a bokszkiállás után javul a helyzet, ám a második etap sem hozott áttörést a brit számára. „Az első etap végén hirtelen elkezdtek működni a gumik, így sikerült az élmezőnyben autózók köridőit hoznom. A kerékcsere után azonban a záró etapban már egyáltalán nem reagáltak az abroncsok, az autó folyamatosan csúszkált a pályán” – zárta gondolatait Hamilton.

Hozzászólok