Lewis Hamilton egyetlen apró megcsúszás miatt bukta el a lehetőséget arra, hogy legyőzze a McLareneket a montreali időmérőn. A hétszeres világbajnok a Q3-as utolsó próbálkozása során a kilences kanyar kijáratánál veszítette el a tapadást, majd a fűre hajtva kénytelen volt megszakítani a gyorskörét.
Egy hasonló megingás már a sprintidőmérőn is hátráltatta ezen a ponton, ami akkor a harmadik rajthelyébe került. Ezzel a brit pilóta csupán egyetlen tiszta kört tudott összerakni a főkvalifikáció hajrájában, miközben riválisai kétszer is próbálkozhattak.
A telemetriai adatok alapján a Ferrari tempója megvolt a jobb eredményhez. Hamilton az első két sikánban nagyobb sebességet tudott átvinni, a hetes kanyar kijáratánál pedig agresszívebb kigyorsításokat mutatott be, amivel a kör elején komoly előnyt épített fel George Russell-lel szemben. A lassú és közepes tempójú kanyarokban az autó egész hétvégén kiemelkedően teljesített.
A kanyarokban megszerzett előny azonban a pálya egyenes szakaszaiban gyorsan elolvadt. A maranellóiak hiába végeztek kiváló munkát az alapkasztni és az aerodinamika fejlesztésével, a hajtáslánc terén továbbra is lemaradásban vannak a Mercedes motorjait használó riválisokkal szemben. Ez a hátrány leginkább az utolsó kanyart követő egyenesben csúcsosodott ki.
A Ferrari ugyanis a riválisokkal ellentétben szinte teljesen lemerült akkumulátorral érkezett meg a pálya utolsó szakaszára. A célvonal előtti métereken jelentkező energiahiány miatt Hamilton rengeteg időt veszített Lando Norrisszal szemben, vagyis a kettejük közötti szoros küzdelmet végül ez a technikai sajátosság döntötte el a McLaren javára.
Hamilton a hétvége során folyamatosan gyorsabbnak bizonyult csapattársánál. Charles Leclerc látványosan szenvedett a tapadáshiányos aszfalton, így nehezen tudott alkalmazkodni a montreali pálya követelményeihez. A sprintfutamon már megmutatkozott, hogy a Ferrari végsebessége jelenleg inkább a védekezéshez elegendő, az előzésekhez szükséges tempófölény egyelőre hiányzik.