Kövess minket a Google-ben

SZERETNÉD GYAKRABBAN LÁTNI A MOTORSPORT.HU HÍREIT?

Jelöld be oldalunkat követett forrásként a Google Keresőben, hogy a friss motorsport hírek nagyobb eséllyel jelenjenek meg nálad a Vezető hírek találatok között.

Beállítom követett forrásnak
|2026. 06. 14. 12:13
George Russell és Andrea Kimi Antonelli rajtpozíciója, valamint a közéjük ékelődő Lewis Hamilton láttán Toto Wolff legrosszabb rémálmai elevenedtek fel.

A barcelonai pálya négyes kanyarja valószínűleg örökre beégett Toto Wolff emlékezetébe. A Mercedes csapatfőnöke most ismét feszülten várhatja a rajt utáni pillanatokat, hiszen George Russell az élről, csapattársa, Andrea Kimi Antonelli pedig a harmadik helyről vág neki a futamnak.

Kettejük között ráadásul a korábbi csapattárs, a jelenleg már a Ferrarit erősítő Lewis Hamilton várja a piros lámpák kialvását. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a 2016-os Spanyol Nagydíjra, amikor Hamilton és Nico Rosberg rögtön az első körben kiütötték egymást a versenyből.

„Túl kell jutnunk az első három kanyaron. Aztán jön a mi híres négyes kanyarunk, a jobbos, ahol 2016-ban már két autóm is a kavicságyban végezte” – mondta Wolff az időmérőt követően.

A feszültség nem véletlen, mivel a két pilóta ádáz csatát vív a bajnoki címért, a jelenlegi szezon korábbi szakaszában, Kanadában pedig már ütköztek is egymással. Antonelli jelenleg hatvannyolc pontos előnnyel vezeti az összetettet, ráadásul zsinórban öt futamgyőzelemnél tart, így Russell számára kritikus fontosságú lenne megtörni az olasz pilóta lendületét.

„A bajnoki címért versenyeznek, Kimi pedig meg akarja mutatni, hogy ő a legjobb. George eközben egy erős eredménnyel akar üzenni, hogy senki ne írja le őt.”

„Lewis egyértelműen olyan jó lelkiállapotban van, hogy a győzelemre hajt, így fogalmam sincs, mi fog történni holnap. Számomra a legfontosabb, hogy ne legyen kontakt, de egymás mögül indulnak, Kiminek pedig jó szélárnyéka lesz. Újabb ősz hajszálak jönnek” – vázolta a helyzetet a sportvezető.

A Ferrari is beleszólhat a küzdelembe

Bár a Mercedes az idei szezon eddigi összes futamát megnyerte, a Ferrari spanyolországi fejlesztései komoly fejtörést okozhatnak számukra. Hamilton mindössze három tizedmásodperccel maradt el Russell pole-t érő idejétől, Charles Leclerc pedig csak egy Q3-as baleset miatt nem tudott beleszólni az élmezőny harcába.

Wolff elismerte, hogy a maranellóiak komoly fenyegetést jelentenek, a konzervatív védekezés helyett pedig a támadó szellemű versenyzésben látja a megoldást.

„Ha konzervatívan gondolkodsz, akkor előre kell tekintened, és nem a pontokat védeni. Ez olyan, mint egy futballcsapat, amelyik elkezd védekezni ahelyett, hogy támadna. Szerintem ő is támadni fog, és ez így van rendjén.”

„A számításaink szerint egy körön fél másodperces lemaradásban voltak, itt viszont visszavágtak, szóval a fejlesztésük működik. Talán a korábbi edzéseken kicsit nehezebb autóval mentek, mint mi. Be kell kötnünk a biztonsági öveket, mert ez a fejlesztés hatalmas volt. A költségvetési plafon világában mi jelenleg nem engedhetünk meg magunknak ilyesmit, szóval ők most igazi kihívók” – értékelte a rivális formáját Wolff.

A Mercedes veretlenségi sorozata tehát komoly veszélybe kerülhet Barcelonában, a csapat számára a legrosszabb forgatókönyv pedig egyértelműen a nyolc évvel ezelőtti eset megismétlődése lenne. Akkor Rosberg egy elrontott motorbeállítás miatt lassabban jött ki a hármas kanyarból, a pozícióját agresszívan védve pedig a fűre szorította a támadó Hamiltont.

A brit elvesztette az uralmát az autó felett, és mindkét Mercedest magával rántotta a kavicságyba. A baleset azonnali kettős kiesést eredményezett, utat nyitva ezzel Max Verstappen első Forma–1-es futamgyőzelme előtt.

Kövess minket a Google-ben

SZERETNÉD GYAKRABBAN LÁTNI A MOTORSPORT.HU HÍREIT?

Jelöld be a Motorsport.hu-t követett forrásként a Google-ben.

Beállítom követett forrásnak
Hozzászólok