Kemény belső csatát hozott a kanadai sprintfutam a Mercedes számára, a győzelmet megszerző George Russell ugyanis a pályáról is leszorította csapattársát. Andrea Kimi Antonelli az első kanyarban próbálkozott előzéssel a külső íven, a brit pilóta azonban keményen zárta a szöget, így a csapattárs kénytelen volt a fűre hajtani.
Az olasz pilóta a rádióban azonnal hangot adott nemtetszésének, mivel úgy érezte, ellenfele nem hagyott neki elég helyet. Toto Wolff hamar megelégelte a panaszkodást, ezért arra utasította versenyzőjét, hogy a nyilvános üzengetés helyett a zárt ajtók mögött rendezzék a nézeteltérést.
Wolff utólag azzal magyarázta a rádiós közbeszólást, hogy a média azonnal felkapta volna a témát, egyetlen üzenet pedig bőven elég volt a helyzet tisztázására. A csapatfőnök szerint a pilóták tele vannak érzelmekkel, így teljesen érthető Antonelli frusztrációja a leszorítás után.
„Nem akarom visszafogni őt, hiszen Lando Norrist is támadta. Az első kanyarban George ellen próbálkozott, az autója orra már előrébb volt, utána viszont fékeznie kellett, egyetlen pilótától sem várható el ugyanis, hogy nyitva hagyja az ajtót. Azt akarom, hogy továbbra is agresszív maradjon, nem várhatjuk el, hogy valaki oroszlán legyen az autóban, azon kívül pedig kiskutya” – fogalmazott a Mercedes vezetője.
Eltérő álláspontok a leintés után
Russell a futamot követően követte főnöke utasítását, a kamerák előtt már sokkal visszafogottabban nyilatkozott, a manőverét azonban megvédte. A futamgyőztes szerint egyáltalán nem volt rossz szándék a védekezésében, egyszerűen csak a megszokott ívén haladt, miközben a külső íven próbálkozó ellenfél ilyenkor könnyen elszámíthatja a féktávot.
„Már korábban is beszéltünk arról, hogy keményen, de tisztelettel harcolunk egymással, részemről pedig sosem volt semmilyen rossz szándék. Ugyanakkor nem fogok csak úgy elengedni senkit, hiszen mindketten a bajnoki címért küzdünk. Mindig a csapat az első, a történteket pedig utólag megbeszéljük, amennyiben az FIA mindent rendben talál, az nekem tökéletesen megfelel” – mondta a brit.
Russell a saját tempójával elégedett volt, ám a mögötte érkező Lando Norris sebessége némi aggodalommal töltötte el. A gyenge miami hétvége után jól jött számára a siker, különösen az előttük álló sűrű menetrend ismeretében.
Antonelli eközben Wolff kérése ellenére sem finomított túlzottan a véleményén, a leintés után is kitartott amellett, hogy egyértelműen leszorították a pályáról. Az olasz versenyző ugyanakkor elismerte a saját hibáját is, a nyolcas kanyarban ugyanis megdobta egy bucka, az ott elkövetett elfékezése pedig megpecsételte a versenyét.
„Kemény csata volt, teljesítményben mindannyian azonos szinten álltunk, ezért megpróbáltam támadni. Vissza kell néznem a felvételeket, de mellette voltam, ő pedig leszorított, ám ez már csak ilyen. A pillanat hevében ez egy kicsit frusztráló volt, most viszont tiszta lappal indulok, és a kvalifikációra koncentrálok” – értékelte a helyzetet Antonelli.
Tanulságok a múltból
A Mercedesnél pontosan tudják, milyen veszélyeket rejt egy elmérgesedő belső viszály, tíz évvel ezelőtt Lewis Hamilton és Nico Rosberg párharca komoly fejtörést okozott a vezetőségnek. Wolff szerint akkor elkövették azt a hibát, hogy túl későn kezdték meg a párbeszédet a már befutott sztárokkal, most viszont rögtön a szezon elején, az ötödik futamnál tisztázhatják a játékszabályokat.
„A Forma–1-ben a gokartos évektől kezdve arra tanítják a fiatalokat, hogy legyenek önzőek. Amikor megérkeznek ide, hirtelen azt mondjuk nekik, hogy a csapatért kell játszaniuk, a Mercedest képviselik, és nem csinálhatnak ilyesmit. Ezt a mentalitást azonban nem lehet, és nem is akarjuk kinevelni belőlük” – magyarázta a csapatfőnök.
„Vajon más lesz a kapcsolatuk, miközben a bajnoki címért harcolnak? Teljesen egyértelmű, hiszen ez a dolgok rendje, esténként biztosan nem fognak együtt karaokézni menni” – tette hozzá.
A csapatvezetésnek most az a legfőbb feladata, hogy leüljön a két versenyzővel, és közösen lefektessék a jövőbeli szabályokat. Tisztázniuk kell, hogy csapattársként vagy egyszerű ellenfélként tekintenek-e a másikra a pályán, a Mercedes tempóját látva ugyanis a vasárnapi futamon is könnyen egymásra találhatnak az élen.
„Ez egy tipikus luxusprobléma, van huszonnégy óránk kitalálni a megközelítést arra az esetre, ha ismét hasonló pozícióba kerülnénk. Nem akarok semmit sem megakadályozni, a verseny után pedig majd meglátjuk, hogy holnap is ilyen okosnak tűnök-e” – zárta gondolatait Wolff.

