Néhány napja mi is beszámoltunk arról, hogy kisebbfajta vita kezd kibontakozni a motorgyártók között, miután kiderült, hogy egyesek talán megpróbálják kijátszani a szabályokban foglalt kompressziós arány mértékét, amivel extra teljesítményhez lehet jutni.
Most azonban az F1 technikai szabályában történt egy változtatás, amely megmutatja, hogy nem a fentebb említett téma az egyetlen, ahol van némi bizonytalanság annak kapcsán, mit lehet és mit nem. Ez a második terület az üzemanyag-átfolyás mérését érinti, amely jelentősen meg fog változni 2026-ra, hiszen bevezetésre kerülnek a teljesen fenntartható üzemanyagok.
Korábban ezt az értéket 100 kg/h-ban határozták meg, jövőre viszont már 3000 MJ/h lesz a vonatkozó határ. Ez a fontos módosítás pedig magával hozta azt is, hogy másféle ellenőrzéseket kell bevezetni. Eddig két külön üzemanyagátfolyás-mérő volt beépítve az autókba, ezek közül pedig az egyik a csapaté, a másik az FIA-é volt. A következő évtől azonban a kettő helyett már csak egy univerzális eszköz lesz, amelyet mindenkinek az Allengra nevű cég biztosít.
Az ő kompakt, strapabíró és ultrahangos átfolyásmérőjük minden autóba bekerül majd, az adatait pedig a csapatok és az FIA is látni fogja. És miközben egy ilyen egységesített rendszer bevezetése eléggé magától értetődőnek tűnik, az utóbbi hetekben eszközölt apró szabálymódosítások azt mutatják, hogy az FIA-nak bizony lépnie kellett, ha biztosítani akarja, hogy senki sem kezd trükközésbe ezen a téren.
A probléma látszólag ahhoz kapcsolódik, hogy az istállók valahogyan megpróbálják megváltoztatni az üzemanyagátfolyás-mérő hőmérsékletét. Ez papíron olyan előnyöket hordozhat magában, hogy módosítani lehetne a mért üzemanyag összetételén, vagy akár meg lehetne változtatni az eszköz által mért adatokat is.
Még októberben került be a szabályzatba egy olyan adalék, amely határozottan kimondja, hogy az átfolyásmérő eszköz melegítése vagy hűtése szigorúan tilos. Ezt a megfogalmazást később azonban törölték, és a Motorsport Világtanács legutóbbi gyűlése után már egy olyan frázis került be, amely kimondja, hogy tilos módosítani az átfolyásmérő hőmérsékletét „bármilyen eszköz, rendszer vagy folyamat” révén.
Ez a kicsinek tűnő átfogalmazás egyértelműen arra irányul, hogy további lehetséges kiskapukat zárjanak be a motorgyártók előtt, akik talán valamilyen módon megpróbálták volna manipulálni az átfolyásmérő hőmérsékletét, legyen az „szándékos” vagy sem.
Fontos persze kiemelni, hogy mindez önmagában még nem jelenti azt, hogy bármely csapat ilyesmivel próbálkozott volna. Könnyen lehet, hogy az FIA csak elejét akarta venni bizonyos szabályértelmezési vitáknak, vagy egy gyártó érdeklődése után jobbnak látták, ha bezárják ezt a kiskaput.
-crop-1200x800_640x427.jpg)