A négyszeres világbajnok Max Verstappen kétségtelenül a Red Bull ikonjává vált az elmúlt években, hiszen 2019 óta nem kevesebb mint hatvan nagydíjgyőzelmet és négy bajnoki címet gyűjtött be, messze túlszárnyalva öt csapattársának együttes teljesítményét, akik mindösszesen öt futamgyőzelemmel büszkélkedhetnek, világbajnoki trófea nélkül.
Az energiaitalosok autójában mutatott dominanciája nemcsak kivételes tehetségét, hanem rendkívüli alkalmazkodóképességét is bizonyítja a legmagasabb szinten.
Miközben a holland pilóta szinte futószalagon gyűjti/gyűjtötte a trófeákat, addig csapattársai rendre lemaradnak mögötte, sőt, néhányan közülük sorozatos kudarcok után a Forma 1-es karrierjüket is befejezték. Az egyetlen kivétel, aki győzelemmel tudta gazdagítani a csapat eredménylistáját, Sergio Pérez. A kialakult helyzet számos találgatáshoz vezetett azzal kapcsolatban, hogy a Red Bull versenyautóit kifejezetten Verstappen egyedi vezetési stílusához tervezik-e.
A műszaki igazgató, Pierre Wache azonban határozottan cáfolja ezt az elméletet, és hangsúlyozza, hogy egyetlen céljuk a lehető leggyorsabb autó megépítése volt, amelyet különböző módon lehet beállítani.
Az egykori Red Bull pilóta, Alexander Albon Verstappen stílusát rendkívül élesnek jellemezte, különösen az autó elejénél. Ezt ahhoz hasonlította, mintha egy számítógépes játékban maximumra állítanák az egér érzékenységét, ami gyors, szinte rángató mozdulatokhoz vezet – hasonlóan egy versenyautó vezetéséhez, amely nagy precizitást igényel, ugyanakkor feszültséget is teremt.
Verstappen ugyanakkor a Ford Performance-nak adott interjújában elismerte, hogy az RB21 nem pontosan az az autó, amelyet szeretett volna. „Egyszerűen alkalmazkodom ahhoz, amim van. Nem ez az, amit szeretnék, de ez van, ezt kell szeretni" – nyilatkozta a holland pilóta. Bár szívesen látna más komponenseket az autón, képes kihozni belőle a maximumot és jobban alkalmazkodni hozzá, mint bárki más.
A négyszeres világbajnok nem azért nyújt kiemelkedő teljesítményt, hogy lenyűgözze a közönséget, hanem mert önmaga számára akar a legjobb lenni.
„Perfekcionista vagyok, soha semmi nem elég jó" – magyarázta Verstappen, hozzátéve, hogy ritkán mondhatja el magáról, hogy valóban tökéletes munkát végzett. Az egyik ilyen ritka pillanat a 2024-es dzsiddai időmérő volt, amikor tudta, hogy nem fogja megdönteni a legjobb idejét.
