Az F1 új technikai szabályai továbbra is élénk vitákat váltanak ki a paddockban, és most egy újabb hang csatlakozott azokhoz, akik szerint a királykategória rossz irányba tart. A McLaren fejlesztőpilótája, Richard Verschoor egyértelműen kiállt Max Verstappen mellett, miután a négyszeres világbajnok korábban élesen bírálta az F1 2026-os koncepcióját.
Verstappen nemrég úgy jellemezte az új autókat, hogy azok „a Formula–E szteroidokon”, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, ugyanakkor a rajongók egy része egyetértett vele. A vita lényege, hogy az új szabályrendszer nagyobb hangsúlyt fektet az energiamenedzsmentre, ami többek szerint eltávolítja a sorozatot attól, amit a Forma–1 hagyományosan képvisel.
„Az F1-ben a határon kell menni”
Verschoor Madridban beszélt arról, hogyan látják Hollandiában a Formula–E-t és az F1 körüli polémia lényegét. Szerinte a két bajnokság karaktere alapvetően eltérő, és ez így is van rendjén.
„Szerintem nagyon sokan nézik a Formula–E-t” – mondta, majd hozzátette: „Sokan támogatják is a sorozatot.”
A holland pilóta ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvéleményre nagy hatással vannak a versenyzők megszólalásai. „A legfontosabb talán az, hogy az emberek, főleg a versenyzők, de a szurkolók is, valamennyire befolyásolva vannak attól, amit a pilóták mondanak. A Formula–1-nek annak a kategóriának kell lennie, ahol a határig hajtod az autót, és versenyzőként nem kell visszafognod magad” – fogalmazott.
Nem a spórolásról kellene szólnia
Verschoor szerint az új irányvonal túlságosan az energiatakarékosság felé tolja el a hangsúlyt, ami szerinte nem illik az F1 identitásához.
„És persze, ha most inkább a spórolás irányába megy el a dolog, az nem igazán az, amiről a Formula–1-nek szólnia kellene, legalábbis szerintünk, az én véleményem szerint” – jegyezte meg.
A McLaren fejlesztője úgy látja, a feszültség innen ered. „Valószínűleg innen jön a frusztráció egy része. A Formula–E egy teljesen más típusú sorozat. Szerintem külön kellene kezelni a kettőt. Jó, hogy létezik egy ilyen bajnokság, de az F1-nek inkább arról kellene szólnia, hogy a lehető legjobb autót a végletekig hajtsák” – tette hozzá.
A megszólalás aligha csillapítja a vitát, ugyanis az új szabályok megítélése továbbra is megosztja a mezőnyt és a közönséget is. Az viszont egyre világosabb, hogy nem csupán Verstappen látja úgy, hogy a Forma–1-nek élesen el kell különülnie az elektromos sorozattól.
