Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Ralf Schumacher nem hiszi, hogy Sergio Perez az egész szezon során kiegyensúlyozott teljesítményt lesz képes nyújtani, ugyanakkor úgy véli, csapattársa elleshetne tőle néhány trükköt.

Kitűnő hétvégét zárt Sergio Perez Monacóban, a mexikói pályafutása harmadik futamgyőzelmét zsebelte be és tizenöt pontra megközelítette a világbajnoki pontversenyben vezető csapattársát, Max Verstappent.

A holland folyamatosan lassabbnak bizonyult Pereznél Monte-Carlóban, bár az nem jött jól számár, hogy a mexikói összetörte a Red Bullt a kvalifikáció harmadik szakaszában. A baleset nélkül talán a címvédő rajtolhatott volna kedvezőbb pozícióból, de ez már soha nem derül ki.

Perez az előző hat versenyen a monacói győzelem mellett háromszor állhatott fel a dobogó második fokára és kétszer intették le a negyedik pozícióban, így egyértelműen beszállt a világbajnoki címért folytatott küzdelembe.

Ezt a korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher is így látja, ugyanakkor a Sky szakértőjeként dolgozó német szerint Perez nem lesz képes az egész szezon során ilyen konzisztens teljesítményre.

„Monacóban viszont az egész hétvégén ő volt a jobb versenyző. Maxnak ezt egy egy olyan lehetőségként kell felfognia, hogy valamit tanulhat a csapattársától. Maxnak agresszív a vezetési stílusa, ezért korábban jól megbirkózott a nehezebb autókkal.“

„Az új koncepciók viszont jól állnak Sergiónak. Olyan versenyzőként, aki jól kezeli a gumikat, többet tud kihozni az autóból. Éppen ezért Verstappennek a pálya bizonyos szakaszain meg kell próbálnia alkalmazkodni Perez vezetési stílusához“ - vélekedett Ralf Schumacher.

Hozzászólok