Hegedűs László|2026. 02. 03. 13:46
Órákkal az új autó leleplezése előtt a csapat egyik legnagyobb partnere távozott, ám a vállalat azonnal villantott egy még fajsúlyosabb helyettest a pénzügyi szektorból.

Igencsak mozgalmasra sikeredett a felkészülés a patinás brit alakulatnál, és nem csupán a technikai fronton akadtak nehézségek. Miközben a csapat épp arra készül, hogy ma délután 3 óra magasságában végre megmutassa a világnak az FW48-as kódjelű modellt, a háttérben komoly üzleti átrendeződés zajlott le, ugyanis a grove-iak bejelentették, hogy az egyik legmeghatározóbb partnerük, a Santander azonnali hatállyal távozik a csapat mögül.

A hír időzítése meglehetősen pikáns, hiszen a bejelentés mindössze néhány órával a virtuális autóbemutató előtt érkezett. A szakma korábban biztosra vette, hogy Carlos Sainz érkezése volt a fő motiváció a Santander számára, ám a pénzintézet stratégiai okokból mégis felülvizsgálta F1-es jelenlétét, így 2026-ban már sem az autókon, sem a csapatruházaton nem találkozhatunk a logóikkal.

A szakítás tényét a bank szóvivője is megerősítette, aki rövid közleményben köszönte meg az "Atlassian Williams F1 Team munkáját, szakértelmét és az elmúlt szezonban tanúsított elkötelezettségét", sok sikert kívánva a jövőbeli törekvésekhez.

Egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik

James Vowles csapatfőnök azonban nem maradt sokáig válasz – és tőke – nélkül. A Williams szinte a távozással egyidőben jelentette be, hogy a megüresedett "hivatalos banki partner" pozíciót a brit pénzügyi szektor egyik óriása, a Barclays tölti be. Ez a lépés történelmi jelentőségű a bank számára, hiszen korábban sosem vállaltak szerepet a Forma–1-ben, noha portfóliójukban olyan prémium márkák szerepelnek, mint a Premier League, Wimbledon vagy éppen a WNBA-ben szereplő New York Liberty.

Stephen Dainton, a Barclays Bank PLC elnöke szerint a belépésük a királykategóriába logikus lépés volt, hiszen a világ egyik legnagyobb presztízsű csapatával való együttműködés "példátlan globális láthatóságot kínál", ami kiválóan kiegészíti a befektetési és privát banki üzletágaik fejlesztését. A döntéshozók figyelmét minden bizonnyal az F1 megváltozott demográfiai mutatói is felkeltették: a rajongótábor 43%-a 35 év alatti, 42%-a pedig nő, ami pontosan egybevág a bank célcsoportjával.

A partnerségnek van egy érzelmi töltete is, ugyanis a megállapodás egyfajta tisztelgés a múlt előtt, hiszen az alapító Sir Frank Williams évtizedeken át a bank ügyfele volt, és a pénzintézet hosszú éveken keresztül nyújtott szolgáltatásokat az alakulatnak.

Késésben az autó, de a kassza tele

A ma délután debütáló FW48-as festésén – valamint Alex Albon és Carlos Sainz sisakjain – így már a Barclays motívumai kapnak kiemelt helyet. A csapatnak égető szüksége is van a pozitív hírekre, mivel a technikai felkészülésük nem alakult ideálisan. A gárda kénytelen volt kihagyni a teljes barcelonai teszhetet és a shakedownt, így jelentős lemaradással vágnak neki a folytatásnak.

Kereskedelmi szempontból azonban a Williams növekedése vitathatatlan. A csapat közleménye szerint az elmúlt három évben olyan partnerek csatlakoztak hozzájuk, mint a névadó Atlassian, a Komatsu vagy a Gulf Oil, most pedig – a szabályváltozások évére fordulva – a Barclays mellett az Anthropic és a BNY is felsorakozott mögöttük.

James Vowles csapatfőnök optimistán tekint az új együttműködés elé, ugyanis mint fogalmazott, nagy öröm számukra üdvözölni az új partnert, és miközben a Forma–1 történetének egyik legjelentősebb szabályváltozására készülnek, "készen állnak megragadni az új korszak lehetőségeit a Barclays-szal", folytatva a hosszú távú sikerekbe való befektetést.

A spanyolok nem vonulnak ki teljesen

Bár a Williamsről lekerülnek a Santander matricái, a bank nem fordít hátat a száguldó cirkusznak. A stratégiaváltás lényege, hogy a csapat-szintű szponzoráció helyett a teljes bajnokságra fókuszálnak hivatalos partnerként. Terveik szerint 2026-ban növelik láthatóságukat: a logóik nyolc kiemelt helyszínen – köztük Silverstone-ban, Las Vegasban és Miamiban – tűnnek majd fel a pálya menti installációkon.

Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a hazai piacra, ugyanis a Santander jelentős befektetésekkel készül az új Spanyol Nagydíjra, amelyet Madridban, a Madring utcai pályán rendeznek meg, ami a bank számára kulcsfontosságú presztízsprojektnek számít.

Élő közvetítés