A 2026-os Forma–1-es szezon még csak most indult útjára, de az elemzők és szakértők máris latolgatják, ki lehet az év világbajnoka. Peter Windsor, a sport egyik legismertebb szakkommentátora a minap egy élő YouTube-adásban beszélt arról, hogy meglátása szerint George Russell akár az idény legnagyobb esélyesévé is válhat.
Windsor úgy véli, a radikálisan megváltozott technikai szabályok miatt teljesen újraosztották a lapokat, és emiatt olyan versenyzők is bajnoki esélyessé léphetnek elő, akik eddig nem kerültek közel a címhez. Két nevet emelt ki: George Russellt és Charles Leclerc-t, akik közül szerinte a brit pilótának van nagyobb esélye az áttörésre.
Egy nézői kérdésre reagálva Windsor elmondta, hogy ha választani kellene, ki szerezheti meg előbb élete első világbajnoki címét, akkor ő Russellre tenné a voksát. A kérdező azzal indokolta választását, hogy jobban bízik a Mercedesben, mint a Ferrariban – ezzel Windsor is egyetértett, utalva arra, hogy az olaszokkal szemben már korábban is kifejezte kételyeit.
Bár Windsor nem volt hajlandó határozott jóslatba bocsátkozni, annyit azért hozzátett, hogy meglátása szerint több mint 50 százalék az esély arra, hogy Russell világbajnok lesz.
„Ez már önmagában egy merész állítás” – jegyezte meg, majd hozzátette: „Természetesen a Mercedes valószínűleg egy nagyon versenyképes autóval rukkol elő, de hogy az mennyire lesz jó, az egyelőre kérdéses. Ugyanakkor George felkészült, és ha az autója elég jó, akkor meg tudja csinálni.”
Windsor szerint egyébként nem csak Russell lehet sikeres a német csapatnál, hanem fiatal csapattársa, Andrea Kimi Antonelli is. Úgy gondolja, az olasz tehetség akár egy-két futamgyőzelmet is behúzhat majd.
Ugyanakkor nem csak a Mercedes lehet a 2026-os szezon kulcsszereplője. Windsor megemlítette, hogy az Aston Martin is olyan formában lehet, amely komoly fenyegetést jelenthet Russell bajnoki reményeire. Ennek kapcsán Fernando Alonsót nevezte meg potenciális kihívóként, aki két világbajnoki címmel a háta mögött továbbra is versenyképes maradt.
„Ha tényleg ilyen erős az Aston Martin, akkor valószínűleg Alonso és Russell között fog eldőlni a bajnoki cím” – fogalmazott.
Bár Windsor elemzése meggyőző, a kommentelők között nem mindenki osztja az optimizmusát. Egyes vélemények szerint Antonelli akár Russellt is megelőzheti a szezonban, míg mások úgy látják, a McLaren lehet a sötét ló, különösen, ha a Mercedes erőforrása valóban a mezőny legjobbjának bizonyul.
