Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Toto Wolff kiállt a Mercedes döntése mellett, amellyel visszahívták a pole pozícióért harcoló George Russellt Interlagosban.

Russell komoly esélyt szalasztott el a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, amikor a Mercedes az utolsó gyorskörén visszahívta a pályáról. Toto Wolff utólag megvédte a vitatott döntést, miközben elismerte, hogy a brit pilóta rászolgált volna az első rajtkockára.

A Q3 hajrájában Russell két lila szektorral kezdte meg a körét, amellyel felvehette volna a harcot a rajtelsőséget megszerző Lando Norris ellen. A brackley-iek versenymérnöke azonban lassításra utasította, mivel az autója előtt feltűnt Albon, a csapat pedig abban bízott, hogy az eső erősödése előtt belefér még egy gyors próbálkozás.

Éles bírálat a rádión

A lehetőség végül nem érkezett meg, a heves felhőszakadás miatt ugyanis már senki sem tudott javítani az idején. Russell kifejezetten dühösen értékelte a helyzetet a rádión, a feszültséget pedig maga Wolff próbálta csillapítani, emlékeztetve a versenyzőt arra, hogy az időeredménye a második helyre így is elegendő.

„Ha lenne egy kristálygömbünk, amiből kiolvashatnánk a helyes lépést, az sokat segítene. Nehéz helyzet volt, egy 50-50 százalékos döntés, ráadásul éppen utolérte Albont” – mondta a történtekről Toto Wolff.

Kétes kimenetelű taktika

„Abban a pillanatban 18 ezredmásodperccel vezetett Norris előtt. Nem gondolom, hogy ez elegendő lett volna a pole pozícióhoz, de az egész edzésen tökéletesen vezetett, és megérdemelte volna az első rajtkockát.”

„Megérdemelte volna, de egy ilyen döntést nem lehet látatlanban meghozni, 50 százalék az esélye a sikernek. George mindenesetre teljesen más ligában autózott” – fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.

A motorcsere miatt kiszabott öthelyes rajtbüntetése miatt a vasárnapi futamot a 7. pozícióból kezdi meg, így a 2. rajtkockát csapattársa, Kimi Antonelli foglalja el a McLaren pilótája mellett.

Hozzászólok