A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton elmondta a szerdai bemutatót követően, hogy a csapat kissé „aggódva” várja, miként fog majd működni a W14-es, amikor először pályára küldik azt.
A Mercedes a szerdai nap délelőttjén mutatta meg a nagyvilágnak a W14-re keresztelt idei autóját, amellyel az istálló visszatért a 2020-ban és 2021-ben használt kinézethez, hiszen az ismét fekete színben pompázik.
Miközben a mai nap elsősorban a Ferrari bemutatójáról szól, a mezőny másik olasz gárdája, az AlphaTauri sem tétlenkedett, hiszen ők Misanóban vitték első ízben pályára a korábban leleplezett autójukat.
A Valentin-nap a Forma–1 szerelmeseinek a Ferrari bemutatójával vette kezdetét, hiszen az olaszok Maranellóban, a fioranói versenypályán tartották a maguk eseményét, amely nagyszerűre sikerült. A bemutató mellett Charles Leclerc ráadásul már pályára is vitte az új autót.
Az AlphaTauri újonc pilótája, Nyck de Vries úgy véli, a többi kategóriában szerzett tapasztalatai nagy segítségére lesznek majd az első teljes F1-es idényében, melyet nemsokára megkezdhet.
Pár órával a McLarent követően az Aston Martin is lerántotta a leplet az AMR23-ról, amelyet Lance Stroll és Fernando Alonso fognak vezetni 2023-ban.
A McLaren bemutatta az MCL60-at, amivel a Forma-1 2023-as szezonjában fognak versenyezni és aminek nevéhez a csapat alapításának 60. évfordulója adta az apropót.
Az AlphaTauri istállója múlt hétvégén, a New York-i divathéten leplezte 2023-as versenyautójának kinézetét, majd nem sokkal később a valódi modellről is közzétettek néhány számítógépes fotót. Az előző évek megszokott árnyalataihoz pedig most egy új szín is csatlakozott.
Max Verstappen, a Forma-1 világbajnoka elmondása szerint az első benyomásai jók a Red Bull új versenyautójáról, miután azt egy titkos bejáratáson pénteken kipróbálhatta a silverstone-i pályán.
Az FIA úgy döntött, nem ismeri el a Red Bull Powertrainst új motorszállítóként a Forma-1-ben, így többmillió dollártól esik el a csapat.
A Red Bull 2021-ben túllépte a Forma-1 költségvetési plafonját, így 10%-kal kevesebb időt tölthetnek el a szélcsatornában és hétmillió dollárt is fizetniük kellett. George Russell szerint ez nem fog nekik annyira fájni, mint elsőre tűnik.
A Haas Forma-1-es csapatát irányító Günther Steiner elmondta, egyre függetlenebbek szeretnének lenni a Ferraritól az elkövetkező években, miután a koronavírus a korábbi hasonló terveiket kisiklatta.
Lance Stroll idén új csapattársat kapott az Aston Martinnál Fernando Alonso személyében, aminek az előnyei mellett vélhetően megvannak a hátrányai is, ismerve a kétszeres bajnok pilóta múltját. Ő azonban most meglepő kijelentést tett Strollról.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kifakadt a Forma-1 2023-tól bevezetett, padlólemezeket érintő változtatásain, amelyek szerinte „valószínűleg szükségtelenek.”
A RacingNews365 információi szerint 20 és 57 millió dollár közötti összeget fizetnek a pályák a Forma-1-es nagydíjrendezésért, Európában pedig a Hungaroring fizet ezért a legtöbbet.