Motorsport.hu|2025. 10. 26. 10:46
Noah Dettwilert többször újra kellett éleszteni a Moto3-as felvezető körön történt súlyos ütközés után.

Megrázó jeleneteknek lehettek szemtanúi a Maláj Nagydíj nézői, amikor Noah Dettwiler súlyos balesetet szenvedett a Moto3-as verseny felvezető körében. A svájci versenyzőt a mögötte érkező Rueda nem vette észre és teljes sebességgel nekiütközött, aminek következtében a 20 éves versenyző a levegőbe emelkedett, majd nagy erővel csapódott az aszfaltnak.

A solothurni származású versenyzőt helikopterrel kellett kórházba szállítani. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a körülményekhez képest jól van, édesapja, Andy Dettwiler sokkal súlyosabb képet festett a helyzetről. "Az életéért küzdöttek" – nyilatkozta az édesapa, aki feleségével, Nicole-lal már úton van Malajziába, számolt be róla a svájci 20min.ch.

A kórházban kezelt Dettwiler állapota jelenleg stabil, azonban édesapja szerint még korai lenne megkönnyebbülni. A fiatal versenyző sérülései következtében jelentős mennyiségű vért vesztett, és többször is újra kellett éleszteni. A baleset során megsérült a lépe és a tüdeje is, valamint nyílt lábtörést szenvedett.

A balesetet okozó 19 éves Jose Antonio Rueda viszonylag könnyebben megúszta az ütközést – agyrázkódást és kéztörést szenvedett. A Moto3-as futamot másfél órával el kellett halasztani a baleset miatt. A versenyt végül a Honda versenyzője, Taiyo Furusato nyerte meg, aki visszafogottan ünnepelte győzelmét.

FRISSÍTÉS: Noah Dettwiler csapata is reagált a történtekre.