Hosszú út a műtőasztaltól a dobogóig
Jorge Martín számára a Brazil Nagydíj sprintje nem csupán egy harmadik helyről szólt, hanem egy nehéz időszak lezárásáról is. A spanyol Goiâniában állhatott ismét dobogóra, amire legutóbb még a 2024-es barcelonai hétvégén volt példa, amikor világbajnoki címet ünnepelt. Azóta azonban komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, ugyanis 2025-ben több sérülés, műtét és hosszú rehabilitáció hátráltatta, sőt az ünnepek előtt is kés alá kellett feküdnie.
Ehhez képest már az is biztató volt számára, amit a thaiföldi hétvégén mutatott, Brazíliában pedig végleg visszatért az élmezőnybe. Amikor átszelte a célvonalat a sprint végén, nem tudta visszafogni az érzéseit.
„Kicsit fáradt voltam a futam után, nagyon erősek voltak az érzelmek” – mondta a sorozat hivatalos oldalának. „Éreztem a brazil hangulatot, és tényleg élveztem ezt a dobogót a közönség előtt.”
A levezető kör után kitört belőle minden, ami az elmúlt hónapokban felgyülemlett benne. „A cél után kiabáltam, teljesen megőrültem. Amikor lenyugodtam, elkezdtem sírni. Sokat gondoltam a családomra, a nagyszüleimre és mindenkire, aki segített, hogy ma itt lehessek, és erőt adott.”
Fejben volt a legnehezebb
Martín már pénteken jelezte, hogy komolyan számolni kell vele, ugyanis gond nélkül jutott be a Q2-be. A kvalifikáción egy erős körön bukott, miközben a pole-ért harcolt, ennek ellenére az ötödik rajthelyet így is megszerezte.
„Elestem az időmérőn, ami normális, mert a határon mentem a pole-ért küzdve, ami nagyon jó jel. Viszont elvesztettem a magabiztosságomat, így amikor visszatértem a pályára a versenyen, hiányzott egy kicsit az érzés. Lassan, apránként sikerült visszanyernem.”
A sprinten megtartotta az ötödik helyét a rajtnál, majd megelőzte Fabio Quartararót, később pedig kihasználta Marco Bezzecchi pályaelhagyását. A tapadás azonban egész hétvégén problémát jelentett.
„Amint kijöttem a boxból, láttam, hogy ma nagyon-nagyon rossz a tapadás” – magyarázta az újságíróknak. „Már az első körökben felkészültem erre, talán túlságosan is nyugodt voltam.”
Ez a higgadtság végül előnyére vált. „Szerencsére ez segített, hogy az ideális íven maradjak. Láttam, hogy Diggia majdnem elesett az első körben, aztán Marco kisodródott a 10-es kanyarban. Itt az a fontos, hogy az ember az íven maradjon, még ha egy kicsit lassabb is. A legfontosabb, hogy célba érj.”
A hajrában már keményebben kellett motoroznia. „Őszintén szólva fizikailag nem volt nehéz, inkább fejben. Öt körrel a vége előtt Marco közeledett, akkor jobban kellett támadnom, és ott kezdtem el szenvedni.”
Addig főként a gumikra figyelt. „Addig csak a gumikat kontrolláltam, figyeltem a hőmérsékletet. Szerintem nagyon jól menedzseltem mindent. Remélem, holnap kétszer ennyi körön is jól fog menni.”
Ducati-előny és óvatos optimizmus
A spanyol szerint az Aprilia versenyképes, de a Ducatik jelenleg valamivel előrébb járnak, még ha nem is hatalmas a különbség. Különösen a harmadik szektor okoz neki fejtörést.
„Fejlődnünk kell a futamra, mert biztos, hogy a Ducati most egy kicsit gyorsabb. A harmadik szektor az, ahol a legtöbbet szenvedek, ott kell mindent összeraknom.”
A tempókülönbséget számokkal is érzékeltette. „A rajt és az ötödik-hatodik kör között, amikor megelőztem Marcót, már 2,5 másodpercre voltam. Tíz kör alatt még fél másodpercet veszítettem, ami nem túl nagy különbség. Szerintem holnap kicsit jobban rajtolunk.”
Martín arra számít, hogy a vasárnapi, 31 körös versenyen nehéz lesz tartani a Ducatik ritmusát. „Itt nehéz előzni, de biztos, hogy mindkét motor nagyon gyors ezen a pályán. Thaiföldön mi voltunk jobbak, most úgy tűnik, hogy ők egy kicsit erősebbek. Javulnunk kell, mert jelenleg 31 körön keresztül lehetetlen követni őket.”
Mindezek ellenére a harmadik hely számára már most hatalmas győzelemmel ér fel. Néhány hónapja még az is kihívást jelentett, hogy egyedül étkezzen, most pedig ismét a dobogón ünnepelhetett. „Nem voltam itt sokáig, de az utolsó műtét óta sem telt el sok idő. Szerintem nagyon jó, ha nyugodtan építkezünk, mert úgy érzem, ez egy nagyon jó szezon lesz számomra.”
