Maverick Viñales visszalépett az Indonéz Nagydíj további eseményeitől, mivel a Sachsenringen szerzett vállsérülése továbbra sem jött rendbe.

A Tech3 KTM közleménye szerint a spanyol versenyző a Mandalikán rendezett időmérőt követően döntött úgy, hogy nem folytatja a hétvégét. Viñales a Q2-ben utolsóként, 1.376 másodperccel lemaradva zárt az élen állóhoz képest az RC16-os motorral - így a 12. helyről indulhatott volna.

„Maverick Viñales visszalép az Indonéz Nagydíjtól. A csapatával közösen úgy döntött, hogy a bal válla gyógyulására koncentrál a teljes felépülés érdekében” – közölte rövid közleményében a Tech3.

Viñales már pénteken utalt rá, hogy akár az egész szezon hátralévő részét is kihagyhatja, hogy teljesen felépüljön a nyári sérüléséből. Barcelonai visszatérése óta ugyanis nem tudta hozni korábbi formáját, és a legjobb eredménye egy 13. hely volt a legutóbbi három nagydíjon.

Eredetileg azt tervezte, hogy vasárnap hoz végső döntést a további versenyekről, de végül már szombaton bejelentette visszalépését, így nem indul sem a sprintfutamon, sem a vasárnapi főfutamon.

A 2025-ös idényben ez az első alkalom, hogy Viñales kénytelen feladni egy teljes versenyhétvégét. A sérülés még a Német Nagydíj kvalifikációján történt, ahol nedves pályán bukott és eltörte a vállát.

Emiatt kihagyta a cseh futamot is, majd a nyári szünet után próbált visszatérni Ausztriában, ám hamar kiderült, hogy további pihenésre van szüksége. Csak Barcelonában tért vissza teljes értékűen, de a teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.

Viñales távollétében mindössze 19 motoros áll rajthoz a hétvégén. Jorge Martín (gyári Aprilia) el sem utazott Lombokba, miután kulcscsonttörést szenvedett a motegi sprintfutamon, míg a Trackhouse versenyzője, Ogura Ai a jobb csuklójának sérülése miatt már csütörtökön visszalépett.

A KTM-et így három pilóta képviseli: a gyári csapatból Brad Binder és Pedro Acosta, valamint a Tech3 egyetlen motorosa, Enea Bastianini. Acosta az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, Binder a 15., Bastianini pedig a 17. pozícióból rajtol.

Update: itt a sprint összefoglalója!