|2026. 03. 20. 15:29
A rüsselsheimi gyártó átveszi a távozó DS helyét a Stellantis-konszernen belül, és gyári alakulattal vág neki az elektromos szériának.

Pénteken a spanyolországi Jaramában tartott sajtóeseményen robbant a hír, miszerint az Opel visszatér a nemzetközi autósport vérkeringésébe. A Stellantis-csoporton belül tulajdonképpen egy belső őrségváltás szemtanúi lehetünk, ugyanis a DS alig egy nappal korábban,csütörtökön jelezte a távozását az elektromos sorozatból.

Az űrt a német gyártó tölti be, amely „Opel GSE Formula E Team” néven vág neki a széria vadonatúj, 2026/27-es idényben rajtoló Gen4-es korszakának, ezáltal a Porsche mellett ők képviselik majd a német színeket. Florian Huettl, a márka vezérigazgatója izgatottan beszélt a gigantikus projektről.

„A Formula E-ben való részvétel egy újabb mérföldkő az Opel számára az elektromos jövő felé vezető úton. A jövő szezontól induló Gen4-es versenyautók debütálása pontosan a megfelelő pillanat számunkra, hogy bekapcsolódjunk ebbe az izgalmas, tisztán elektromos versenysorozatba” – mondta, majd hozzáfűzte, hogy már gőzerővel készülnek az előttük álló kihívásokra.

Évtizedes hagyományok és elektromos rali

Az elektromos versenyzés világa egyáltalán nem ismeretlen a vállalat számára, hiszen a Corsa-e Rally bevetésével már letették a névjegyüket az alternatív hajtású motorsportban. Szűk öt esztendővel ezelőtt, még 2021-ben indították útjára a világ legelső elektromos rali-márkakupáját, amely tökéletes alapot teremtett a mostani szintlépéshez. Jörg Schrott, az Opel Motorsport vezetője – aki egyúttal az új csapat vezetését is magára vállalta – rendkívül büszkén értékelte a gyár fejlődését.

„Ami öt évvel ezelőtt az első tisztán elektromos rali-márkakupa megalapításával indult, az most az FIA-világbajnokságon való részvétellel éri el a csúcspontját” – fogalmazott, utalva a technológiai folytonosságra. A szakember a mérnöki és stratégiai részleg felépítését irányítja, miközben hatalmas előnyt jelenthet számukra, hogy a Stellantis-konszernen belül – a DS és a Citroen korábbi szereplése révén – komoly tapasztalati tőkéből meríthetnek.

A bajnokság irányítói természetesen tárt karokkal várták az új belépőt, ugyanis egy komoly hagyományokkal rendelkező autógyártó érkezése mindig növeli a széria presztízsét. Jeff Dodds, a Formula E vezérigazgatója őszinte lelkesedéssel nyilatkozott a németek érkezéséről.

„Nagyon örülünk, hogy az Opelt új gyári csapatként üdvözölhetjük a Formula E-ben. Erős német márkaként, kiemelkedő műszaki kompetenciával és egy friss, merész arculattal az Opel egy hosszú, eseménydús autósport-történelmet, ugyanakkor új dinamikát is hoz a versenymezőnybe. Az Opel elkötelezettsége emellett azt is mutatja, mekkora jelentőséggel bír a Formula E a globális autógyártók számára az elektromobilitásra való átállás során” – vélte az eset kapcsán a sportvezető.

A rali-világbajnokságtól a Zöld Pokolig

A német vállalat motorsportos múltja meglehetősen gazdag, a nemzetközi sikerek alapjait pedig a rali-világbajnokságon (WRC) fektették le a nyolcvanas évek elején. A legemlékezetesebb diadal egyértelműen az 1982-es évhez kötődik, amikor Walter Röhrl az Opel Ascona 400 volánja mögött utasította maga mögé az Audi fémjelezte, akkoriban berobbanó összkerékhajtású forradalmat. A mai napig ő az utolsó pilóta, aki hátsókerék-meghajtású géppel nyert bajnoki címet a sorozatban.

A kilencvenes évek beköszöntével a fókusz a pályaversenyzésre terelődött, ahol a technikailag hihetetlenül fejlett Calibra V6-ossal támadták be a DTM, illetve az ITC mezőnyét. Ennek a korszaknak a megkoronázása Manuel Reuter 1996-os ITC-bajnoki címe volt, ahol a Mercedes és az Alfa Romeo armada felett arattak történelmi győzelmet.

Bár a 2000-es évek elején az Astra V8 Coupe kevésbé volt eredményes az újkori DTM-ben, Volker Strycek sportigazgató vezetésével egy hatalmas bravúrt mégis végrehajtottak, ugyanis 2003-ban a Nürburgringi 24 órás viadalon összetett győzelmet arattak a Zöld Pokolban.

A gyári program a 2005-ös DTM-kiszállás után némileg háttérbe szorult. A rüsselsheimiek ezután inkább az utánpótlás-nevelésre és az amatőr ralisportra koncentráltak az Opel Rallye Cup révén, mialatt a legendás Nordschleifén a kultikus Opel Manta gondoskodott a rajongók szórakoztatásáról. A most bejelentett Formula E-s szerepvállalás azonban ismét a legmagasabb szintre emeli a legendás márkát.

Hozzászólok