Hegedűs László|2026. 02. 06. 08:32
A McLaren vezérigazgatója továbbra is reménykedik abban, hogy a spanyol klasszis újra megpróbálja megszerezni a hiányzó láncszemet a Triple Crownhoz.

Zak Brown határozott célja, hogy a következő évre tető alá hozzon egy megállapodást a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval. A terv természetesen nem a száguldó cirkuszra vonatkozik, hiszen ott a McLaren felállása stabil, hanem az amerikai kontinens legrangosabb versenyére, az Indy 500-ra, ahol a spanyol kiválóság a múltban már többször is szerencsét próbált a wokingiak színeiben.

A veterán versenyző régi álma a motorsportok nem hivatalos, ám annál értékesebb elismerése, a Triple Crown, vagyis a hármas korona megszerzése. Ehhez a Monacói Nagydíj és a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerése mellett az indianapolisi oválpályán is diadalmaskodni kell, ám Alonsónak ez utóbbi trófea még hiányzik a gyűjteményéből.

A 44 éves pilóta 2017-ben állt a legközelebb a sikerhez, amikor debütálóként sokáig az élen autózott, ám a Honda-motor meghibásodása végül megfosztotta a dicsőségtől. Később még két alkalommal próbálkozott, de az átütő siker elmaradt, így az elmúlt években minden energiáját a Forma-1-es szereplésére és a harmadik világbajnoki cím hajszolására fordította.

Mivel Alonso Aston Martinnal kötött szerződése az év végén lejár, Brown kiváló lehetőséget lát arra, hogy jövőre ismét közösen vágjanak bele az amerikai kalandba. A szakember az indianapolisi McLaren Racing Center megnyitóján beszélt terveiről, de először a jelenlegi helyzetet értékelte, ugyanis idén egy másik rutinos pilóta kapott lehetőséget a csapatnál.

„Hogy először Ryan Hunter-Reay-jel kezdjem: nagyon örülök, hogy idén ő ül az autóban” – utalt Brown a 2026-os Indy 500-ra, ahol a korábbi győztes erősíti a csapatot. „Úgy gondolom, ő abszolút képes megnyerni az Indy 500-at, így az esélyeink határozottan nőttek azzal, hogy Ryant ültettük az autóba” – tette hozzá bizakodva.

A jövő évi tervek központjában azonban egyértelműen a spanyol sztár áll. Bár Alonso legutóbb 2020-ban indult a versenyen – akkor a 21. helyen végzett –, Brown szerint a történetnek még nincs vége.

„Ez az utolsó szerződéses éve az F1-ben. Ez persze nem jelenti azt, hogy abbahagyja, de valójában minden alkalommal beszélek vele erről, amikor csak látom” – ismerte el a McLaren első embere, aki szerint a technikai háttér most már adott lenne a sikerhez. „Úgy vélem, olyan autónk van, amely képes megnyerni az Indy 500-at, és biztosan tudom, hogy ő is képes a győzelemre.”

Az amerikai üzletember nosztalgiával gondol vissza a közös munkára, különösen a kezdeti időszakra, és nem titkolta, hogy addig nem nyugszik, amíg újra meg nem győzi Alonsót.

„Mérhetetlenül élveztem a vele való versenyzést. Ő is élvezte, különösen az első évet, ami igazán varázslatos volt. Imádnám, ha Fernandót újra nálunk láthatnám az Indy 500-on, és biztosan tovább fogom nyüstölni ezzel” – zárta gondolatait Brown.

Élő közvetítés