A Bisha körüli 420 kilométeres szakasz az újabb maratoni erőpróba második napja volt, ami azt jelentette, hogy a versenyzők az előző nap után saját magukra maradtak, és az esetlegesen fellépő hibákat külső segítség nélkül kellett orvosolniuk.
Az Audi erőforrása által hajtott Century CR7-tel Serradori eleinte a második pozícióban tanyázott, és csupán öt másodpercre volt lemaradva a fordos Mattias Ekströmtől. A svéd nem sokkal később azonban műszaki gondok miatt kénytelem volt megállni, így Serradori vette át a vezetést, és ha már ő volt a legjobb pozícióban, akkor azt a nap végéig nem is eresztette.
A francia fokozatosan tudta növelni az előnyét El-Attijával szemben, a célban pedig 6 perc 12 másodperc volt a különbség a két versenyző között. Serradori azonban még ennél is dominánsabb lehetett volna, ha nem kap kétperces időbüntetést gyorshajtásért.
A végeredmény egyébként azt jelentette, hogy ez volt Serradori és a Century második szakaszgyőzelme a Dakarok történetében, miután az elsőt még 2020-ban, a Szaúd-Arábiában rendezett első verseny során aratták. Emellett pedig most már az is elmondható, hogy az idei kiírás során összesen öt márka (Ford, Toyota, Dacia, Mini, Century) tudott legalább egy szakaszt nyerni.
El-Attija maga is kapott egy 40 másodperces büntetést, de még ezzel együtt is a második helyen hozta be az autóját, és mivel a többi esélyes sok időt bukott, így a katari pilóta visszaállt az összetett élére. A szerdai harmadik hely csapattársáé, Sebastien Loebé lett, kinek az éjszaka folyamán a szervokormánnyal kapcsolatos problémákat kellett orvosolnia, de miután ezt sikeresen megtette, jó tempót tudott diktálni és a végén bő kilenc perccel maradt el Serradoritól.
Lucas Moraes révén egy újabb Dacia tűnik fel a top ötben, majd érkezik Guy Botterill, aki a legjobb toyotásként zárta ezt a napot. Henk Lategan, a márka papíron legnagyobb esélyese hatodik lett, miután 13 percet kapott a legjobbtól.
A leginkább azonban a Ford lehet csalódott a szerdai napot követően, mivel amellett, hogy a versenyt nemrég még vezető Nani Roma 11. lett, Ekström és Carlos Sainz még rosszabbul járt. Azt már ugye említettük, hogy Ekströmnek meg kellett állnia a sivatagban, aminek meg is lett az eredménye, hiszen végül csak a 18. helyen rangsorolták, a hátránya pedig 30 percnél is nagyobbra hízott.
Ez azonban még mindig nem volt olyan borzalmas, mint Sainz esete, aki navigációs gondok miatt veszített el rengeteg időt, majd pedig kapott egy 15 perces büntetést is, aminek köszönhetően összesen 45 perc lett a hátránya. Mondanunk sem kell, hogy a verseny hajrájára fordulva ez szinte már behozhatatlan hátránynak nevezhető.
A Ford nehézségeinek pedig a legjobban El-Attija örülhetett, hiszen a tabellán visszaállt az első helyre, ráadásul az előnye 12 perc Lategan előtt, míg a harmadik helyet most Roma foglalja el. Loeb feljött negyediknek, Serradori az ötödik, majd jön Ekström és Sainz.
-crop-1200x800_640x427.jpg)