Motorsport.hu|2026. 01. 13. 12:13
Nagy meglepetésre Eryk Goczal nyerte a Dakar-rali kilencedik szakaszát a privát Toyotájával, miközben az összetett tabellán jelentős helycserék történtek, és most már két Ford áll az élen.

A Wadi ad-Dawasir és Bisha közötti 410 km-es etap a feje tetejére állította az idei versenyt, miután a korábbi éllovas, Nászer el-Attija és számos másik élmenő is sok időt veszített különböző navigációs problémák miatt.

A nap kezdetén még a regnáló terepralibajnok, Lucas Moraes diktálta a tempót a Daciával, és 271 km után 1 perc 30 másodperccel vezetett a toyotás Guy Botterill előtt. Nem sokkal később azonban mindkettejük problémába ütközött, így kiszálltak a versenyfutásból, a virtuális vezetést pedig a 21 éves Goczal ragadta meg.

A sorban viszonylag későn induló lengyel sokat profitált a riválisok által letisztított utakból, és végül ő futotta meg a nap leggyorsabb idejét, így karrierje során először ünnepelhet szakaszgyőzelmet a legmagasabb kategóriában. Az előnye ráadásul igen jelentős volt, hiszen közel nyolc perccel verte a nagybátyját, Michal Goczalt, aki szintén kimaradt a bajból, és így az Energylandia csapatának sikerült felülmúlnia a gyári márkatársakat.

A legjobb gyári toyotás a harmadik helyen célba érő Toby Price volt, de az ő hátránya már 11 perc 36 másodperc volt ezen a drámai szakaszon. Mögöttük Guillaume de Mevius végzett a Minivel, míg a Daciák közül Cristina Gutierrez lett a legjobb a maga ötödik helyével.

A Ford sztárja, Carlos Sainz eközben 15 percnél is többet veszített Goczalhoz viszonyítva, és egy időbüntetést is beszedett gyorshajtásért, de ez a nap annyira furcsán alakult, hogy még ezzel együtt is legyőzte a közvetlen riválisait és felzárkózott az összetettben. Mögötte a csapattárs, Nani Roma, illetve egy másik minis, Lionel Baud érkezett.

Miközben a már említett Energylandiának tehát jó napja volt, addig a gyári Toyoták legnagyobb része csak szenvedett, hiszen Seth Quintero, Botterill és Henk Lategan is bő 20 percet bukott. Utóbbi pilóta, aki a legfőbb esélyesnek számított a márka képviselői közül, a szervokormány problémáival küzdött a nap folyamán, miközben a navigáció is sokaknak okozott gondot.

Az összetettben eddig vezető El-Attija is borzalmas szakaszt tudhat maga mögött, hiszen 280 km környékén egyszerűen eltévedt, és mire sikerült elérnie a célvonalat, addigra 26 percnél is nagyobb hátrányt szedett össze. Ennek ellenére mégsem ő, hanem két Ford lett a nap legnagyobb vesztese, miután Mattias Ekström és Mitch Guthrie is komoly problémákba ütközött.

A svédek kiválósága bő 30 percet, míg az amerikai versenyző egy óránál is többet bukott. A kilencedik etap fordulatai tehát teljesen felrázták az összetett állását, hiszen most már Roma áll az élen a Forddal, 57 másodperccel megelőzve Sainzot, míg El-Attija 1 perc 10-re jön mögötte. A negyedik most Lategan a Toyotával, míg a top ötöt Ekström zárja.

Élő közvetítés