Tíz év után került vissza a trófea Affalterbachba, miközben a győzelem sorsa végül egy technikai hiba miatt dőlt el, amely Max Verstappenék autóját sújtotta a Nürburgringi 24 óráson.
A Mercedes az elmúlt évtizedben hiába számított meghatározó névnek a legendás futamon, az összetett siker rendre kicsúszott a kezéből. Most azonban a #80-as autó célba érésével megtört a hosszú sorozat, és a márka ismét a dobogó tetejére állhatott. A győztes kvartett egyetlen visszatérő tagja a tíz évvel korábbi diadalból Maro Engel volt, aki a verseny után nemcsak a saját csapatának, hanem a balszerencsés testvérautó legénységének is üzent.
Hibából a csúcsra
A történet már az időmérőn fordulatot vett, amikor Engel hideg gumikon balesetet szenvedett, így lemaradt a kvalifikáció utolsó szakaszáról. A csapat emiatt csak a 25. helyről rajtolhatott, ahonnan az első órákban látványos felzárkózásba kezdtek.
A verseny után Engel felidézte, mennyire nehéz helyzetbe hozta őket a saját hibája. „Szeretném megköszönni a fantasztikus csapatomnak, ahogyan a pénteki hibám után felkészültek. Hihetetlen munkát végeztek” – mondta Engel.
A mezőnyben sorra estek ki az esélyesek, így a küzdelem hamar két autóra szűkült, a győztes Mercedesre és a #3-as testvérgépre, amelyben többek között Max Verstappen és Dani Juncadella is vezetett. A négyszeres világbajnok a saját etapjaiban látványosan faragta a különbséget, ám a technika közbeszólt, és a vezetés visszaszállt a későbbi győztesekre.
„Sajnálom őket”
Engel a leintés után hangsúlyozta, mennyit jelent számára és a márkának ez a siker. „A csapattársaim elképesztően vezettek. Nekem és a Mercedesnek is tíz évbe telt, ami nagyon hosszú idő. Rengetegen dolgoztak ezen a projekten akkor is és most is. Boldog vagyok, hogy újra Affalterbachba vihettük a győzelmet” – fogalmazott, majd a nézőknek is köszönetet mondott a hangulatért.
A testvérautó kiesése sem hagyta hidegen a német pilótát. „Nagyon együtt érzek a #3-as autó srácaival. Teljes mértékben megérdemelték volna a sikert. Szerintem a két autó nagyjából azonos tempót diktált. Nagyon sajnálom őket, ugyanakkor örülök, hogy a Mercedes-AMG tíz év után ismét nyerni tudott” – tette hozzá.
Maxime Martin számára személyes mérföldkő volt a mostani siker, hiszen tizenötödik indulására jött össze az első győzelem. „Fantasztikus érzés, főleg az AMG-nek tíz év után újra nyerni. Tizenötször indultam, és annyiszor voltam második, most végre sikerült. A gyerekkori álmom vált valóra, édesapám is megnyerte ezt a futamot, most én is” – mondta a tervureni versenyző.
Luca Stolz arról beszélt, hogy a hétvége elején még korántsem volt biztos a sikerben. „Most hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyszerű érzés, hogy a Mercedes-AMG tíz év után ismét győzött. A Winward Racingnek is köszönettel tartozunk, csütörtökön balesetünk volt, és egész éjjel dolgoztak, hogy helyreállítsák az autót” – nyilatkozta Stolz.

