Különleges hétvégének néz elébe a Nürburgring Endurance Series mezőnye, hiszen a sorozat hetedik és nyolcadik fordulóját egymás után, szombaton és vasárnap rendezik meg, ráadásul egy világbajnok vendégszereplésével. A Forma–1 négyszeres bajnoka, Max Verstappen először áll rajthoz a legendás Nordschleifén, méghozzá az NLS7 keretében.
A holland pilóta egy Porsche Cayman volánja mögött próbálja teljesíteni a DMSB Permit Nordschleife (DPN) A fokozatának megszerzéséhez szükséges feltételeket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben komolyabb versenyeken is indulhasson ezen a pályán.
Jó hír a motorsport szerelmeseinek, hogy Verstappen szereplését élőben követhetik a rajongók, ugyanis a Nürburgring ingyenes streamet biztosít a teljes hétvégéről.
A közvetítés mindkét napon reggel 8:15-kor kezdődik, és a teljes programot lefedi: az időmérőt, a rajtrácsról szóló riportokat, magát a négyórás versenyt, valamint a díjátadót, amelyet interjúk és elemzések követnek. A nürburgring.tv kommentátorai vezetik majd a műsort, míg az élő időmérés a Nürburgring Endurance Series hivatalos weboldalán lesz érhetől.
A versenyek a 24,433 kilométeres NLS konfiguráción zajlanak, amely a pálya sprint szakaszát és a Nordschleifét ötvözi. A pálya kihívásai és a változatos mezőny garantálják, hogy Verstappen bemutatkozása emlékezetes legyen.
NLS7 menetrend 09.13
Időmérő | 08:30 - 10:00 |
4 órás futam | 12:00 - 16:00 |
Élő stream | Link |
NLS8 menetrend 09.14
Időmérő | 08:30 - 10:00 |
4 órás futam | 12:00 - 16:00 |
Élő stream | Link |